Igazi családi hétvége volt

Írta:  2011.09.12.
Az ízek kavalkádja vasárnap is folytatódott; ugyanis a diákcsapatok mérték össze főzési és sütési tudományukat a Bókay-kertben. S aki akart, részt vehetett a Legendák és Mesék Földje – Játékbirodalom programon is.
A gyerekek a mesék szárnyán királlyá, királylánnyá változhattak, ellátogathattak a boszorkánykunyhóba, közelebbről megnézhették a varangyot, az óriáspókot, dolmányos varjút, megsimogathatták a kiskecskét. Aztán megnézhették a kovácsműhelyt és betekinthettek a patkószeg-, nyílhegykészítés rejtelmeibe is. A lovagi sátorban apródképzés és különböző erőpróbák, a török szultán sátrában pedig maga a szultán és háremhölgye fogadta a látogatókat...
Kissé távolabb a mese és játékbirodalomtól a gyerekcsapatok szorgalmasan forgatták a fakanalat.
A diákok sütöttek, főztek
Diráné Huszár Gertrúd, a Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény technika munkaközösségének vezetője, a diák főzőverseny ötletgazdája, a kerületi iskolák tanulóinak hirdette meg, szervezte és koordinálta a programot. – A gyerekek komolyan készültek a rangos megmérettetésre; recepteket gyűjtöttek, stábkonferenciát szerveztek, gasztronómiai megbeszéléseket tartottak – mondta Diráné Huszár Gertrúd. – A megmérettetésen 15 iskola 141 tanulója mérte össze tudományát, nem könnyű feladat elé állítva a zsűrinek felkért szakmai kiválóságokat.
Remek hangulat, ínycsiklandozó illatok, bográcsok körül sürgő-forgó lelkes diákok fogadták vasárnap a Bókay Kertbe kilátogatókat. Elismeréssel szemlélték a gyerekek aktivitását, ügyességét és ötletességét. A szemfülesebb érdeklődők bepillantást nyerhettek többek között a gombás csirkepaprikás, a sertéspörkölt, a tárkonyos szarvasragu, a babgulyás, a szebeni pecsenye, a tiszai csülök, a békapörkölt, a bográcsgulyás, a tejfeles sertéspörkölt, a pusztapörkölt, a házi lecsó, a hagymás bab, és a slambuc készítésének rejtelmeibe. Az ítészek igen nehéz feladat előtt álltak az értékelés és pontozás során. Egyöntetűen kiemelték minden résztvevő ügyességét, konyhai tudományokban való jártasságát, ötletességét.
Házias ízeket készített az utánpótlás
– Meglepően változatos ételt főztek a diákok, csak gratulálni tudok – hangsúlyozta Szamosi Ferenc cukrász-mesterszakács, a zsűri elnöke. – Látszik, hogy a gyerekek szeretik a konyhát, s ott vannak a szülők körül, amikor főznek.
Az egyik csapat gitár formájú tortát készített, melyet piros színű mázzal vont be. Nagyon ízletes volt, de Zila László cukrászmester azt tanácsolta, hogy máskor kevesebb ételfestéket használjanak.
– Itt az utánpótlás! – mondta Gombás András, a Gombás étterem tulajdonosa. – A fiatalok házi ízeket hoztak, amit sok étterem megirigyelhetne. A zsűrinek nehéz dolga volt, mert mindegyik étel finom ízű és kellemes a fűszerezésű.
– Első alkalommal készítettem el ezt a süteményt – mondta Túri Dominika, aki első helyezést ért el a süteménykészítő versenyen. – A receptet az interneten találtam. – Korábban már sütöttem maffint, és a diáktársamnak ajándékba már készítettem mézeskalács házikót. Cukrász szeretnék majd lenni – tette hozzá.
Juharos Eszter (Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium) egy családi receptet osztott meg csapattársaival, hogy azzal versenyezzenek.

Versenyeredmény
Helyezettek:
I. helyezést ért el a „Kuktanoncok” csapata: Papp Luca, Tóth Gréta, Kiss Anett (Brassó utcai Általános Iskola)
II. helyezést ért el a „Hami Nyami”: Kovács Evelin, Juharos Eszter (Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium)
III. helyezést ért el a „Kalória bomba”: Lugosi Fruzsina, Sándor Mátyás, Sörös Bence, Horváth Szófia (Brassó Utcai Általános Iskola)

Az édességkészítő verseny I. és II. helyezését a Brassó utcai Általános Iskola csapata nyerte.

Különdíjasok:
Fakanál Bajnokok csapata: Makai Krisztián, Pálosi Orsolya, Pálosi Gergely (Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium) Halász Nóra (Brassó utcai Általános Iskola)
„Marhajók”: Dira Gerda Petronella (Sztehlo Gábor Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium), Garami Balázs (Eötvös Loránd Szakközépiskola és Kollégium)
Fittnes csapat: Báder Boglárka, Utasi Zsanett, Kiss Laura Táncsics iskola
„Bűvös hármas”: Kiss Nikolett, Sebők Viktória, Tánczos Réka (Sztehlo Gábor Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium)
„Vigye és egye” csapata: Simon Levente, Simon Fanni, Timotity Attila, Timotity Roland, Sztehlo Gábor Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Big Pig csapat: Kovács Bence, Marosvölgyi Dominik, Farkas Tibor (Brassó Utcai Általános Iskola)