Nálunk tették le az esküt

Írta:  2011.08.29.
A kerületet választották állampolgársági fogadalmuk helyszínéül a testvérváros Tusnádfürdő, valamint a Pestszentlőrinc-Pestszentimrével régóta jó kapcsolatot ápoló Kőrösfő lakosai. Az ünnepséget a Rózsa Művelődési Házban tartották.
− Ígérem, hogy szorgalmas és hasznos állampolgárai leszünk a Magyar Köztársaságnak – mondta derűsen Péntek László, Kőrösfő mindig mosolygós, éppen ezért a XVIII. kerületiek körében is népszerű alpolgármestere, nem csak a kőrösfőiek nevében. Szavai a Rózsa Művelődési Házban hangzottak el augusztus 28-án, azon az ünnepélyes ceremónián, amelyen a kalotaszegi településről érkezettek, valamint kerületünk székelyföldi testvérvárosa, Tusnádfürdő több tucat lakosa tette le magyar állampolgársági esküjét. Péntek László ugyancsak mindannyiuk nevében szólt, amikor rövid beszédét így zárta: − Remélem, és kívánom, hogy virágozzék ez a gyönyörű Magyarország!
A kőrösfőiek nagyjából 400 kilométert, a csíki székelyek – sokan egész családdal – kétszer annyit utaztak, hogy fogadalmukban hivatalosan is kimondják: magyar állampolgárok szeretnének lenni. A két település lakosai az alkalomra felöltötték népviseletüket, és a tárgyi ajándékok mellett műsorral köszöntötték az anyaország itt összegyűlt képviselőit. A tusnádfürdőiek nép- és műdalokból, versekből, prózai művekből készítettek tartalmas összeállítást, amelynek középpontjában a haza és a hazaszeretet témája állt. A kőrösfőiek egyszerűen „csak” táncoltak: hagyományőrző együttesük – amely már többször fellépett a kerületben – kalotaszegi táncokat mutatott be.
− 91 évet kellett várni arra, hogy megtörténhessen ez a 64 kézfogás, ezért lehet ezekről a pillanatokról most csak pátosszal, emelkedettséggel beszélni – kezdte ünnepi beszédét Ughy Attila, Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere, miután egyenként átadta az állampolgárság elismeréséről szóló hivatalos iratokat az erdélyi vendégeknek. – Magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga. Illyés Gyula ezzel a frappáns tömörséggel foglalta össze mindazt, amit mondani szeretnék. Mi magunk közé hívtunk mindenkit, akik vállalják, hogy magyarként tesznek a nemzetért. A mai napon 64 ilyen embert köszönthetünk.
A friss állampolgárokat köszöntötte Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára is.
− Nyilvánvaló, hogy önök, akik ma eljöttek, mindig is magyarként tekintettek magukra, és Magyarországot a hazájuknak érezték. Mi változik tehát? Például, hogy ezzel a mai jogi aktussal Magyarország is kijelenti: hazátok vagyok. Isten hozta önöket a magyar állampolgárság közösségében, ami egyben a haza közösségét is jelenti – mondta.
Az állampolgárrá fogadott erdélyieket köszöntő műsorban fellépett Dávid Eszter zongoraművész, a Dohnányi Ernő Zeneiskola tanára. Valamint Presits Tamás színművész. Az ünnepség végén Balázs Hegedűs József és Ferenc Imre tusnádfürdői plébánosok osztottak áldást.
Az eseményen részt vett Zsigmond Barna főkonzul, dr Lévai István Zoltán, Csomó Tamás és Kucsák László, Pestszenlőrinc-Pestszentimre alpolgármestere, valamint dr Pilcsák Csaba József aljegyző.