A hetedik szemeszter kezdõdött meg a XVIII. kerületi Nyugdíjas Akadémián, de elõtte a legaktívabb hallgatók „bemelegítésként” közös kiránduláson vehettek részt. A nyugdíjasok nosztalgiavonattal utaztak szeptember 11-én a Nyugati pályaudvarról a festõi szépségû Dunakanyarba.
A kirándulás résztvevõi a villanymozdony vontatta, de muzeális kocsikból álló szerelvényen megismerkedhettek a „boldog békeidõk” vasúti utazásának hangulatával. A szervezõ önkormányzat képviseletében részt vett a kiránduláson Ughy Attila polgármester és Lévai István Zoltán alpolgármester is.
A Nyugdíjas Akadémia elõadásai – A görög filozófia szerepe alapvetõ fogalmaink kapcsán (Pais István): október 10-én – Az iszlám jelene (Udvarvölgyi Zsolt): november 7-én – Gyakori balesetek, sérülések és a kezelésük (Nemes György): november 14-én – Mire ügyeljünk az interneten? (Soós Andrea Klára): november 21-én – Ugranak a „kistigrisek”? (dr. Jászberényi József): november 28-án – PCSK9 a koleszterinszint kezelésére (dr. Nagy Károly, a balatonfüredi szívkórház nyugalmazott igazgatója): december 12-én Az elõadások mindig szombati napon vannak, és reggel 9-kor kezdõdnek. |
A polgármester a vonaton hangosítón keresztül köszöntötte a szeniorhallgatókat, majd érdekességként elmondta, hogy ez Magyarország elsõ vasútvonala, amely 1846. július 15-én nyílt meg, s ma is összeköti Budapestet és Vácot. A 33 kilométeres távolságot akkoriban 59 perc alatt tette meg a vonat, amiben benne volt a dunakeszi állomáson tartott tízperces pihenõ is.
Közös élmények
A nyugdíjasok Nagymaroson felkeresték a környék nevezetességeit, gyönyörködtek a festõi szépségû tájban. A kellemes élményekkel teli kirándulás jó alkalom volt arra is, hogy megbeszélhessék, ki melyik programon vett részt, milyennek találta azt, és mindjárt javaslatok is elhangzottak arra, hogy milyen kurzusokra érdemes jelentkezni, milyen elõadásokat tanácsos meghallgatni az õsszel.
Mielõtt becsengettek
Dr. Jászberényi József, a Zsigmond Király Fõiskola (ZSKF) intézményvezetõje Nagymaroson találkozott a szeniorhallgatókkal.
A tanfolyamok októberi idõpontjai – Angol nyelvtanfolyam, 1. szint (Kaszap Réka): 2-án és 30-án 11–14.30 óráig – Angol nyelvtanfolyam, 2. szint (Szilassy Eszter): 9-én 11.30–15 óráig – Angol nyelvtanfolyam, 3. szint (Szilassy Eszter): 9-én 15–18.30 óráig – Angol nyelvtanfolyam, 4. szint (Szilassy Eszter): 10-én és 28-án 11.30–15 óráig – Angol nyelvtanfolyam, 5. szint (Szilassy Eszter): 10-én 15–18.30 óráig – Geopolitika (dr. Jászberényi József): 17-én 11.30–15 óráig – Mai magyar társadalmi problémák (dr. Jászberényi József): 2-án és 30-án 11.30–15 óráig – Étkezéstörténet (dr. Jászberényi József): 2-án és 30-án 15–18.30 óráig – Világhírû magyar utazók (Udvarvölgyi Zsolt): 2-án és 30-án 16–19.30 óráig – Vallástörténet (Udvarvölgyi Zsolt): 16-án 16–19.30 óráig – Feng shui (Petõ Katalin): 2-án 15.30–19 óráig – Orosz nyelvtanfolyam, kezdõ (dr. Kovács Géza): 10-én 11.30–15 óráig – Orosz nyelvtanfolyam, haladó (dr. Kovács Géza): 10-én 15–18.30 óráig – Jobb agyféltekés rajz (Berta Szilvia): 12-én, 13-án és 14-én 11–17 óráig
|
– A következõ félév újra számos, bizonyára nagy érdeklõdésre számot tartó elõadás-sorozattal, illetve 16 tanfolyammal indul – mondta. – Újdonságként feng shui és világhírû magyar utazókról szóló tanfolyammal színesedik a paletta. Elõször indul „ügyintézõ” kurzus is. Ezen segítséget kapnak az érdeklõdõk ahhoz, hogy miként kell kérelmet, kérvényt kitölteni, illetve egyéb hivatalos ügyeket intézni az önkormányzatnál vagy a különféle szolgáltatóknál – nemcsak papíralapon, hanem elektronikusan is. Természetesen folytatódik a mai világban való hatékony eligazodást segítõ, napjainkban különösen aktuális, nagyon sikeres geopolitikai elõadás-sorozat. A nyelvtanfolyamok közül az angol nyelv oktatása már öt szinten folyik, az oroszé pedig kezdõ és haladó csoportban.
A fõiskola vezetõjétõl azt is megtudtuk, hogy a Zsigmond Király Fõiskola szociológusai az önkormányzat megbízásából felmérést, úgynevezett szociális térképet készítenek arról, hogy miként él Pestszentlõrinc-Pestszentimre lakossága, s milyen problémái vannak. Végül kiemelte: a ZSKF szeniorképzése jelenleg 21 helyszínen folyik, több mintegy 3500 hallgatóval.
Új félév, új tanfolyamok
Port Tivadarné, a Nyugdíjas Akadémia kerületi koordinátora elmondta, hogy az elsõ félévre 197 tanulni vágyó nyugdíjas töltötte ki a jelentkezési lapot. A tizennégy tanfolyamra 502-en iratkoztak be. (Számos hallgató nemcsak egy, hanem több tanfolyamon is részt vesz.)
A szeptember 26-i megnyitón Ughy Attila köszöntötte a hallgatókat, és örömét fejezte ki, hogy sokan érdeklõdnek a több újdonságot is tartalmazó programok iránt. A polgármester ezekrõl részletesebben is beszélt, majd elmondta, hogy hamarosan megkezdõdik a tanácsterem már nagyon aktuális gépészeti és belsõ átalakítása. Az elõadásokat, a tanfolyamokat ezért máshol fogják tartani, de a hallgatókat idõben értesítik az új helyszínrõl.
A 2015/16-os tanév elsõ elõadását Megújuló városaink – megújuló jövõnk címmel Jászberényi József tartotta szeptember 26-án, a polgármesteri hivatal tanácstermében. Az elõzõ napon pedig nagy érdeklõdéstõl kísérve indult el a feng shui tanfolyam.
Az elõadások és a tanfolyamok az állandó XVIII. kerületi lakcímmel rendelkezõ 50 év fölötti lakosoknak ingyenesek.