A pestszentlõrinci festõmûvész akvarell, pasztell és olajtechnikával dolgozik, ezúttal akvarell képeibõl láthatunk egy szép nagy csokorra valót.
– A Pestszentimrei Közösségi Házban (PIK) volt az elsõ Színezett vízzel címû tárlatom, és most az ötödik is itt nyílt meg – mondta Buczkó Imre. – Ezúttal fõként a tájképeimet mutatom be az érdeklõdõknek, de a kiállításra elhoztam a Szabolcsi sorsok és a Pipacslány címû munkámat is. Sokan szeretik a tájképeket.
Elekfy Jenõ, Munkácsy-díjas festõmûvész, a volt mesterem mondta egy alkalommal, hogy akinek van mondanivalója a világról, kell, hogy szeresse a tájképeket.
A vendégeket Ódor Katalin, a PIK igazgatója köszöntötte, majd Garamvölgyi Béla kerületi festõmûvész, a Fazekas Mihály Fõvárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezetõtanára nyitotta meg a tárlatot.
A mûvésztanár megemlítette, hogy nemrég nyílt meg a Fehéren Feketén Galériában Elekfy Jenõ tárlata, s aki látta az említett kiállítást, majd megnézi Buczkó Imre akvarelljeit, az ne összehasonlítsa, hanem inkább vesse össze a két mûvész alkotásait egymással. Elekfy a mûfaj klasszikus módját mûvelte, vagyis nem fedõleg rakta fel a festéket, hanem olyan módon, hogy a papír átvilágíthasson a festékrétegen, így kapja világító erejét. Ez a technika nem tûr változtatást, javítgatást.A tanítvány képei üdék, a klasszikus akvarell mindenféle csodája felfedezhetõk bennük. Több rétegben, lazúrokkal építkezik, lazán egymásba olvadnak a színfoltok. Lehet másképpen festeni, de a tiszta akvarelltechnika lényege, hogy sem fedõfehérrel, sem más idegen anyaggal, eszközzel nem nyúl bele az alkotó. A tradicionális akvarelltechnika a legeszköztelenebb, azonban a legnehezebb mûfaj. Aki ezt tudja mûvelni, az mindent tud.
Buczkó Imrét ismerhetjük közíróként, valamint mûszaki emberként is a kerületben. Négy évtizeden át dolgozott a polgári repülésben: tervezõként, majd üzemeltetõként, végül a 90-es években a Ferihegyi repülõtér üzemeltetési fõmérnökeként. A feladata teljes embert kívánt, így festõi programja háttérbe szorult. Azért idõközben létrehozta a szívéhez oly közel álló Ferihegyi Galériát, amely a vezetésével öt éven át mûködött. De a mûvészethez való vonzódása Imrének már gyermekkorában megvolt, azonban amikor pályaválasztásra került sor, nem tudott dönteni, hogy a Mûegyetemen vagy a Képzõmûvészeti Fõiskolán Elekfy Jenõ festõmûvésznél folytassa a tanulmányait. Édesapja tanácsára a mûszaki pályát választotta, aki útravalóul azt mondta: „Ha igazán tehetséges vagy a mûvészi pályán, akkor úgysem fogsz elkallódni.”
Buczkó Imre a mûszaki egyetem elvégzése után a Ganz-MÁVAG gyárba, majd a Ferihegyi repülõtérre került. A sors ajándékának tekintette, hogy utóbbi munkahelyén megismerkedett Elekfy Jenõ fiával, aki bemutatta õt az édesapjának. Barátságot kötöttek a mesterrel, és rendszeresen eljárt a mûtermébe. Ebben az idõszakban vált valóra régi vágya, hogy nála ismerhesse meg a színezett vízzel készült, tiszta akvarell lényegét.
Amióta nyugdíjas, minden idejét a festészetnek szenteli.
Buczkó Imre munkái nemcsak hazai magán- és közgyûjteményekben találhatók meg, hanem több európai és tengerentúli gyûjteményben is. Tagja a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének, a Magyar Szépmíves Társaságnak, a Magyar Vízfestõk Társaságának és az Új Gresham Körnek.
A november 26-ig megtekinthetõ tárlaton Rákosi Anna hegedûmûvész mûködött közre.
