A fesztivál nyitott volt minden korosztály elõtt, a repertoárja pedig a néptánctól a klasszikus baletten át a kortárs táncig terjedt. A fellépésnek nem volt tétje, hiszen a fesztivál szlogenje így szólt: „Mutasd meg a táncod!”
A rendezvény célja a táncos mozgásformák népszerûsítésén túl az, hogy a résztvevõk megismerkedjenek egymással, megnézzék egymás táncait, egyúttal kellemes élményt nyújtsanak a közönségnek. Nem titkolt cél az is, hogy minél többen kapjanak kedvet a tánchoz, amelynek remek közösségépítõ szerepe is van.
A legtöbb csapat Budapestrõl érkezett, de jöttek táncosok Veszprémbõl, Sopronból, sõt visszatérõ vendégfellépõként „utcatáncosok” Dániából is. A kerületünket a Dance City Center és az Angel Dance Tánciskola képviselte.
Láthattunk profi produkciókat évek óta összeszokott csapatoktól, de voltak olyanok is, akik elõször léptek a nagyközönség elé. A rendezvény most is nonprofit alapú volt, így a fellépõknek nem kellett semmilyen regisztrációs vagy nevezési díjat fizetniük, és a látogatók számára is ingyenes volt a belépés.
Fergeteges bemutatók, színesebbnél színesebb ruhák, önfeledt, vidám gyermekarcok, gyönyörû zenék és nagyon jó hangulat várta az érdeklõdõket.
A VI. Nemzetközi Táncos Fesztivált Galgóczy Zoltán alpolgármester nyitotta meg, aki elmondta, hogy a kerület nagy örömére szolgál, hogy immár ötödik alkalommal lehet e rangos esemény házigazdája a Lõrinci Sportcsarnokban.
A rendezvény többek között a helyi önkormányzat és a Moholy-Nagy Mûvészeti Egyetem Sportegyesületének támogatásával és a két fõszervezõ, Szikes Péterné és Bereczky-Balázs Nikolett elkötelezett sportszervezõi munkájának köszönhetõen valósult meg.