Elindult a Magyar címerek címû oldal. A szerkesztõk közleményükben elmondják, ez a páratlan adatbázis 3046 település, a fõváros és kerületei, a 19 megye, királyaink és történelmi vármegyéink címerét, szöveges magyarázatát, valamint 1363 esetben a települési címerekhez kapcsolódó jelképhasználatról szóló rendeleteket is tartalmazza.
A weboldal indítására jó idõpontnak tûnt 2015 október, hiszen idén õsszel lesz 25 éve annak, hogy a településeken szabadon dönthetünk az önkormányzatainkról és szabadon választhatjuk meg a helyi jelképeinket is.
Ma még száznál is több olyan hazai település van, ahol nem rendelkeznek még címerrel, ezért a szerkesztõk továbbra is fenntartják a vállalásukat. Kérésre minden településnek ellenszolgáltatás nélkül készítik el a címerét. Azt is vállaljuk, hogy a kistelepülések meglévõ címereirõl digitális reprodukciókat készítenekk, hogy méltó módon õrizzük meg ezeket is az utókor számára. Továbbra is várják észrevételeiket, javaslataikat a megjelentetett információk tekintetében.
A Magyar címerek weboldallal a kultúra kategóriában pályáztunk "Az Év Honlapja 2015" megmérettetésen, ahol három területen is versenyben vagyunk.
- Kategóriánkénti díj: Kultúra kategóriában a szakmai zsûri dönt majd.
- Közönségdíj: A közönségszavazás a Facebookon zajlik, a Magyar címerek pályázatára a kultúra kategóriában itt lehet szavazni.
- Technológiai verseny: A 100%-os technikai és 100%-os tartalmi indexünkkel jelenleg vezetjük az objektív technikai versenyt. Az aktuális eredmény itt érhetõ el.