Tartalmilag nem nehéz megfejteni az üzenetet, annál is inkább, mert az Ars Sacra rendezvénysorozathoz kapcsolódik. Az egyik póluson egy oltárszerû emelvényen megfakult tükör, ember nézz szembe önmagaddal! Mindennapi kenyered adó hitedtõl való távolodásoddal egyfelõl a szemétkupacon ülve egy képernyõt bámulhatsz, vagy továbbmenve a pénz ördögének áldozhatsz egy ellenoltáron, melynek bõségszarújából pénz patak csörgedezik elõ. (És itt egy apró pontatlanság, talán az alkotó ördög-morfológiai járatlansága folytán Baphometet, és nem Mammon ábrázol, mely ugye egy kicsit másabb jelentéstartalommal bír!) Fakuló hitünkkel a pénzhajszolás, a kapzsiság rabszolgájává válunk. A búzaszemek és az érmedarabok ösvénye más oltárhoz vezet minket, Árvay néhol dermesztõ képeivel a szívünkbe markol, átlépve a hazai képzõmûvészeti élet gyakran önmagukat ismétlõ kliséit, bár fehér papírra nyomtatott szövegei egy kicsit zavarólag hatnak, mert szájbarágóssá teszik az üzenetet. Megállapíthatjuk mégis, hogy az alkotó talán nem elõször, de nagyot lépett! Ám hova is?
Az Anomia kifejezés, mely a társadalmi normák, törvények és erkölcs visszatartó erejének gyengülését jelenti, Robert Mertonnal gyökeresedett meg a szociológia tolvajnyelvében. Kicsit költõibben fogalmazva a társadalom mindenkit egybetartó szövetének a ritkulása, felfeslése nem ritka jelenség a civilizáció történetében, erre mutat rá Madách Imre tragédiájának Római színe is. Igen, az emberek a jólétükbe mindig is hajlamosak voltak belekényelmesedni, és saját gyarlóságuk felett engedékenyen szemet hunyni, ami persze nem jelenti azt, hogy mások gyarlósága, különösen, ha annak az árát mi fizetjük meg, már megbocsájthatatlan bûnként tûnik fel a számunkra. És itt Árvay mûvének az elsõ buktatója: hol a határ kenyérkereset és pénzszerzés között? Ha rendesen eljárok a misékre, akkor megbocsájtható a „megélhetési vétkezés”? A munkásait minimálbéren bejelentõ vállalkozó jóváteszi –e erkölcsi vétkét, ha kegyesen jótékonykodik? Szerintem egyik dolog a teremtõben való hit, és másik egy dolog a teremtett világ rendjét adó erkölcs, és ez a kettõ nem jár kéz a kézben.
Azonban, hogy bonyolítsam a dolgot, Árvay mûvének van egy másik szála, amit a középen levõ dobogón helyet foglaló tárgyak képviselnek. Szemét, szék, és képernyõ a tömegkultúra lélekerodáló hatására utalnak. És itt kanyarodjunk vissza Merton Anomia fogalmához, akire nem véletlen hivatkoztam fentebb. A polgári társadalom ismerõinek két nagy víziója támadt a Huszadik századra nézve, melyeknek két regény adta meg az kvinteszenciáját. Huxleynek a Szép Új Világára és Orwell 1984-ére gondolok. Talán az utóbbiról röviden annyit, hogy ez lehet ismerõsebb képlet nekünk Közép és Kelet-Európában, keményebb és puhább diktatúrák árnyékában nagyapáink korszakától megtapasztalhattuk a nagy testvér figyelmét. Erre számtalan remekmû hívta fel a figyelmet, Koestler Sötétség Délben-jétõl Bradbury Fahrenheit 451 címû utópiájáig, vagy magyar oldalról Bacsó Péter Tanúját említhetjük a teljesség igénye nélkül.
Huxley (és vele Árvay) már egy érdekesebb vonalat vet fel. Ezt Herbert Marcuse úgy fogalmazta meg 1964-ben, hogy az „egydimenziós ember”, a fogyasztói társadalom polgára majd bolond lenne tiltakozni a saját jóléte ellen. Nem tudunk vitatkozni Árvay-val, bár a feldobott Anomia fogalma elsõsorban a jóléti társadalom velejárója, és az itt Magyarországon kérdéses, hogy valaha volt –e, de még kérdésesebb, hogy lesz –e? De nálunk a jelenségnek az árnyoldala mégis érvényesült, a televízió nyomasztóan egyoldalúan ráterpeszkedett a kulturális életre. És ez az egy dimenziójúvá vált kultúra fogyasztás aztán megmutatta hatását a minõségi kulturális értékek visszaszorulásában és a kommersz és bulvár szemlélet elõretörésében. Talán megbocsájtható nekem, ha itt nem tudom kihagyni a képzõmûvészek Tiborci panaszát, manapság az utca embere egyszerûen nem jár kiállítás megnyitókra sem, amit én a bulvárosodás számlájára írok.
Neil Postmann 1985-ben jelentetett meg Halálra Szórakozzuk Magunkat címmel egy tanulmányt, melyben már az internetkorszak hajnalán figyelmeztet arra, hogy emberfajunk minden látható jel szerint a kihalás felé masírozik, miközben talán nem maradna más utána, mint a tévékészülékek fénye. Ez úgy látszik olyan átütõ jelenség, ami egyaránt érvényesül a jóléti (Huxley) és „nem jóléti”(Orwell) társadalmakban egyaránt. Tehát Árvay amikor elborzaszt minket a pénz ördögétõl, akkor a kisebbik rossz ellen agitál. Ráadásul az Anomia terjedését, amit egyébként reprezentatív szociológiai kutatások is alátámasztanak, (TÁRKI 1998 és 2001), nem a vallásosság kontra pénzhajhászás dimenziójában érhetjük tetten. Az a magányosság és elidegenedés, a kapcsolatok és orientáció hiányában, és nem utolsó sorban a normaszegés szükségszerûnek elfogadásában nyilvánul meg. A társadalom „vallástalanosodása”, szekularizációja már a reneszánsz óta ismert folyamat, nem azonos az erkölcsi hanyatlással. És visszafelé is igaz, a morális felmorzsolódás ellen nem lesz mindenható gyógyír a hitélethez való visszatérés sem. Lesz, akire jó hatással bír, de jócskán maradnak olyanok is a mise után gondolkodás nélkül megszegik kisebb, nagyobb erkölcsi normáinkat. Ez a múltban is így volt és a jelenben is így van. Megélni, pénzt, mint megélhetési forrást keresni mindig kellett és kell valahogy, viszont elbutulni és elbárgyúlni kultúrfölényünk csalóka tudatában, az már nem annyira szükségszerû. És az a legnagyobb baj, ha „ez a faj halálra szórakozza magát…”
A kiállítás október 10-ig megtekinthetõ a Pestszentimrei Közösségi Házban (1188 Budapest, Vasút u. 48.)
Elõzõ cikkünk a témában
