„A tudásunkkal segítenünk kell a fiatal történész nemzedéket, amelyet nem fertõztek meg az elmúlt évtizedek” – vallja Krisár Miklós nyugalmazott alezredes, aki fiatal katonatisztként Hódmezõvásárhelyen vett részt az 1956-os forradalmi eseményekben. Krisár Miklós lesz a kerületi ünnepi megemlékezés szónoka.

– Amikor a városban a tömeg az Iván-szobrot készült ledönteni, tanácstalanok voltunk, hogy beavatkozhatunk-e. Végül maga a helyi elsõ titkár rendelkezett úgy, hogy a katonaság maradjon távol. Egyébként a hódmezõvásárhelyi forradalmat nem jellemezték kirívó erõszakos események – mondta Krisár Miklós nyugalmazott alezredes (képünkön jobbra), aki 1956-ban mindössze 24 évesen hadnagyi rangban, légvédelmi ütegparancsnokként teljesített szolgálatot a városban. És többek között az õ mûködésének is köszönhetõ, hogy nem folyt annyi vér, mint másutt.
– Hódmezõvásárhelyre három nap késéssel érkeztek hírek a forradalomról, és mivel a hadseregen belül hírzárlat volt, mi is a rádióból értesültünk a fontosabb dolgokról. Október 26-án aztán a nemzetõrséggel egy idõben megalakult a katonai forradalmi tanács is, én pedig arra kaptam parancsot, hogy vegyem át a rendõrség irányítását, és kísérjem fogdába az Államvédelmi Hatóság helyi embereit. Késõbb az állomást is mi biztosítottuk – emlékezett vissza az egykori katonatiszt.

Megfosztva mindentõl

A véres összecsapások a forradalom letörésekor is elkerülték a térséget. A forradalmi erõk felkészültek a szovjet csaptok bevonulására, ám azok végül Debrecen felõl érkeztek, így a Dél-Alföldnek ebben a régiójában szakaszosan fegyverezte le a felkelõket az új kormány hadserege. Krisár Miklós nem szökött külföldre, itthon, Budapesten várta a fejleményeket. 1957 nyarán aztán eldõlt a sorsa.
– Nyár közepén lefolyt ellenem a per. Nem ítéltek börtönre, de megfosztottak a rangomtól, és kizártak a hadseregbõl. Ettõl kezdve munkát sem igen találtam magamnak.
A bajból végül egy régi ismerõse húzta ki, aki felelõs beosztásba került Poroszlón – oda hívta a mûvelõdési ház élére Krisár Miklóst, hogy hasznos és a település számára is emlékezetes éveket töltsön ott.

Jöjjenek a fiatalok!

A rendszerváltozást követõen Krisár Miklós is részt vállalt 1956 szellemiségének az ápolásában. Hosszabb ideig a Történelmi Igazságtételi Bizottság tagja volt, majd öt évvel ezelõtt az egykori katonatársakkal létrehozták az Összefogás 1956 Katonai és Polgári Örökségének Megõrzéséért Közhasznú Egyesületet, amelynek Kovács Sándor nyugalmazott vezérõrnagy az elnöke, õ pedig az ügyvezetõ alelnöke.
– Nevezetes tisztek vannak a tagjaink között. Meg kell említenem Garami Lajos rétsági ezredparancsnokot, aki kihozta a fogságból, és a fõvárosba kísérte Mindszenty Józsefet. Csak érdekességként mondom, hogy a bíboros meg is áldotta az õt kísérõ katonákat. Tagunk dr. Láposi Sándor is, aki az Országházban ott állt Nagy Imre mellett a szovjet tankok bevonulásakor. Látva a helyzetet, õ mentette ki onnan a miniszterelnököt – sorolta Krisár Miklós.
Az egyesület tagjai az elmúlt öt évben ott voltak minden jelentõs megemlékezésen.

– Nagyon fontos, hogy ezt a feladatot is elvégezzük. Emléktáblákat, kopjafákat állítunk, koszorúzunk, és sajnos egyre gyakrabban kell megszerveznünk a távozó bajtársak dísztemetését. De a mi munkánk nem csak ebben áll. Személyes véleményem, hogy a tudásunkkal, a tapasztalatunkkal támogatnunk kell azokat a fiatal történész kutatókat, akiket nem fertõztek meg az elmúlt évtizedek, és szabadon, tisztán gondolkodnak. Például évek óta együttmûködünk a Tudományos Ismeretterjesztõ Társulat (néhány tagja képünkön) tagjaival. Abban bízom, hogy a segítségükkel egyszer végre hiteles, tiszta képet kaphatunk 1956-ról.