Közel 300 tonna jó minõségû, télálló krumplit osztott szét három nap alatt a XVIII. kerületi önkormányzat a 65 éven felüli, pestszentlõrinc-pestszentimrei polgárok között. Az október 20-22. között lezajlott akció során valamennyi érintett 15-15 kilogramm burgonyát vehetett át.
Az önkormányzat az ajándékkal segíteni akar az idõs embereknek a beszerzésben, egyúttal enyhíteni kívánja az anyagi terheiket. Az élelmiszerosztásokkal a városrész vezetõi évrõl évre igazolják a hitvallásukat, miszerint elkötelezettek az idõsebb korosztályok támogatásában és segítésében.
Mindenkinek jusson
Az akció elsõ, keddi napján a zuhogó esõ ellenére sokan éltek a lehetõséggel, és a zord idõben is kivárták sorukat, hogy hazavihessék a krumplit. A három nap során mintegy 19 ezer zsák burgonya talált gazdára.
- Az önkormányzat számára fontos, hogy dolgozóira a kerületben élõk ne csak mint hivatalnokokra gondoljanak, akik kipostázzák a leveleket, felszólításokat, hogy fizessék be például a gépjármûadót. Az ehhez hasonló szociális akciók, és egyéb juttatások azért is fontosak, hogy a kerületben lakók érezzék és lássák, hogy senki sincs magára hagyva – mondta Ughy Attila polgármester az egyéb hasonló támogatásokra is utalva. - A kerületben a burgonya és tartósélelmiszer-csomagok kiosztása mellett a gyermeket váró szülõk, az iskolába járó diákok, vagy az ifjú házasok és október óta az újszülöttek is ajándékban részesülnek.
A jó gazda tud adni
A polgármester kiemelte, hogy egy közösség erejét jelzi, ha olyan gazdálkodást tud folytatni, ami lehetõvé teszi a mostanihoz hasonló adományok szétosztását.
- Ha fegyelmezetten gazdálkodunk, takarékosan bánunk a költségvetéssel, akkor lehetõségünk nyílik arra, hogy segítsük a rászorulókat – tette hozzá Ughy Attila.
Fõzésre és sütésre is kiváló krumpli
A Kiskunlacházáról érkezett kamionokban hazai termesztésû, télálló krumpli érkezett. A termelõ a modern zsákológépnek köszönhetõen arra is tudott ügyleni, hogy a szállítás során fellépõ természetes apadás miatt se csökkenjen 15 kilogramm alá egy-egy zsák súlya. A szétosztott krumpli a Magyarországon is nagyon elterjedt Desirée fajta volt, aminek a felhasználhatósága széles körû, mert fõzésre és sütésre is egyformán alkalmas. A hideget is bírja, és tárolása sem igényel különösebb szakértelmet, mindössze arra kell figyelni, hogy a panellakásokban hajlamosabb a csírázásra. |
Annak érdekében, hogy mindenkinek minél egyszerûbb legyen az ajándék hazaszállítása, négy helyszínen lehetett átvenni - a személyre szólóan postázott utalványok alapján - a burgonyát, aminek kiosztásában a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. munkatársai is segédkeztek.