A Parkváros Televízió Ughy Attilával készülő, mindenre kiterjedő félévértékelő interjúját május 27-én láthatják először...
Kérjük, használják ki a lehetőséget, és osszák meg saját lakókörnyezetük történeteit a polgármesterrel, valamint a kerülettel; kérjük tegyék fel azokat a kérdéseket, amelyek leginkább izgatják Önöket a saját lakókörnyezetük kapcsán.

A www.bp18.hu a Városkép újsággal egyetemben igyekszik minél több olyan interkatív, vagy éppen a közvetlen kommunikációra épülő lehetőséget biztosítani, amely erősíti a kerületet vezető várospolitikusok és a kerületi lakosok kapcsolatát.
Így ez az interjú első lesz a sorban; a tervek szerint időről-időre jelentkezünk majd olyan lehetőségekkel, amelyek azonnali kapcsolatot teremtenek a választott vezetők és a lakosság között.
Kérjük, éljenek a lehetőséggel, és mihamarabb küldjék el kérdéseiket!

Szóljon hozzá ezekhez, vagy éppen vigyen új színt a társalgásba!
Az örökségről
„Most zártuk az első félévet, és bevallom őszintén, októberben nem gondoltuk volna, hogy ennyi hanyagságból és közönyből eredeztethető problémát találunk.”
Az átszervezésről
"A hivatalt átszerveztük, az önkormányzati cégek egységesítése és költségeik racionalizálása jelentős kiadásoktól mentesíti a lakosokat; a városgazdálkodás, a várospolitika összes területén a költségtakarékosság volt és maradt az irányadó fogalom."
Az elfogadott gazdasági programról
"Sikerült pontos és szigorú alapelveket lefektetnünk, amelyekkel a gazdasági stabilitás garantált, és ezzel beválthatjuk egyik legfontosabb választási ígéretünket."
A Hunyadi Mátyás Gimnáziumról és a Pitagorasz Általános Iskoláról
"Rendkívüli sikerként értékelem, hogy olyan képzési lehetőséget tudunk biztosítani a diákjainknak, ami csak keveseknek adatik meg.”
A munkáról
"A minőség, az innováció nem árfüggő, hanem mentalitás, elkötelezettség és tisztesség kérdése. Sem a frakciótársaim, sem a szakembereink nem abban érdekeltek, hogy kibogozhatatlan, „urambátyám” rendszerekben dolgozzanak. Mi előkészített döntéseket hozunk, amiket gyakorlatias módon megvalósítunk. Ebben nem kötünk, nem köthetünk kompromisszumot. Egyszerűen be kell tartani a szabályokat, és én ezt el is várom mindenkitől!"
A jövőről
"Biztonság nélkül nincs bizalom, bizalom nélkül pedig nem épül sem jövő, sem közösség."
A naplóról...
"Ha minden jól megy, egy hónapon belül elindul a blog, ami reményeim szerint teljes képet fest majd egy várospolitikus mindennapjairól. Ígérem, mindenről beszámolok."