Újabb egyházi iskola jön létre

Írta:  2011.05.09.
Az elmúlt héten a kerületi önkormányzat képviselő-testülete döntést hozott arról, hogy a Pitagorasz Általános Iskola fenntartói jogát augusztus 1-től 99 évre átadja a Magyarországi Evangélikus Egyháznak, valamint a jogutód nélkül megszűnő Hunyadi Mátyás Gimnázium épületében újraalapít egy egyházi gimnáziumot. Az önkormányzat vezetői több hónapos tájékoztatást és egyeztetést követően május 3-án közmeghallgatáson adtak tájékoztatást a részletekről, majd másnap született meg a testületi döntés.
A május 3-ai rendkívüli testületi ülésen a határozathozatal során több kérdésben is nagy egyetértés alakult ki, néhány döntésnél csupán egyetlen ellenszavazat született.
A kerületben eddig két egyházi iskola működött: a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola és a Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola.
 Gondos előkészítés
- Az egyházi fenntartású iskolák létrehozásában eddig szerzett jó tapasztalat alapján határozott úgy március elején a testület, hogy a két iskola esetében megkezdi a fenntartói jog átadásáról a tárgyalásokat az evangélikus egyházzal – tájékoztatott Kucsák László alpolgármester. – Az elmúlt hónapok során tájékoztattuk az érintetteket a tervezett döntésről, s az előírt szakvéleményeket beszereztük. A két intézmény integrációjával az egyház egy többcélú, 12 évfolyamos általános iskolát és gimnáziumot szándékozik alapítani, amit 2012-től óvodával bővít.
Az intézmény a jövőben Sztehlo Gábor nevét viselné.
A közmeghallgatáson Kákay István, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos irodaigazgatója elmondta, hogy evangélikus szellemiségű, de az ökumenét szem előtt tartó intézményeket alakítanak ki. A keresztség, a felekezethez tartozás nem feltétele a diákok felvételének, sőt az is kiderült, hogy a jelenleg már itt tanulók számára nem lesz kötelező a hittanoktatás, igény szerint választhatják az etikát, mint tantárgyat.
Több lépésben fejlesztenek
- Budapesten óvodája és gimnáziuma már eddig is volt egyházunknak, ám általános iskolánk nem, s most lehetőség nyílt arra, hogy a kisgyermek kortól az érettségiig egységes lelki-szellemi nevelést alakíthassunk ki – mondta Kákay István országos irodaigazgató. – A Pitagorasz iskola esetében különösen meggyőző, hogy mozgássérült gyermekekkel is foglalkozik, hiszen egyházunk mindig is nagy figyelmet fordított a hátrányos helyzetben élők felkarolására. Terveink között szerepel a gimnázium akadálymentesítesítése is. Mindez egy hosszabb távú elképzelés része, hiszen több fejlesztésre, például a sportolási lehetőségek bővítésére is szükség lesz. Az intézmény 2012 szeptemberétől egy óvodával bővülne.
A tervek szerint az oktatási programban nem történik alapvető változás, a jelenleg is sikeresen és eredményesen működő programokat folytatják.
- Az evangélikus egyház intézményeiben a keresztény értékrend alapján zajlik az oktatás, s ezzel egy lehetőséget biztosítunk azoknak, akik ezeket az értékeket fontosnak tartják – beszélt a szakmai elképzelésekről Kalina Katalin, az aszódi evangélikus gimnázium tanára, közoktatási szakértő. – Színesíteni szeretnénk az oktatási palettát. Nálunk a közösségépítés kiemelkedően fontos, a tanórákon kívül is igyekszünk minél több időt tölteni a diákokkal. Szakkörökkel, változatos, gazdag programkínálattal, táborokkal fejlesztjük a gyermekek személyiségét. Természetesen a keresztény ünnepek különösen nagy hangsúlyt kapnak, s ilyenkor még több lehetőség adódik a közösség megerősítésére.
Kalina Katalin az eredményeikről büszkén mondta, hogy a náluk végző diákok nagy számban tesznek emeltszintű érettségit, míg sokan előrehozott érettségivel készülnek tudatosan a továbbtanulásra. A szakmai munkát tanulóik országos versenyeken elért sikerei is bizonyítják.
Mindenkire figyelnek
Az önkormányzat azonban azokra is gondol, akik a kedvező lehetőségek ellenére sem szeretnének a továbbiakban az új intézményekben tanulni.
- Minden diákra figyelünk, s aki igényli annak az új iskola kiválasztásában is segítünk – folytatta Kucsák László. – Több gimnázium fenntartójával felvettük a kapcsolatot, mert fontosnak tartjuk, hogy a változásokkal lehetőség szerint egyetlen tanuló se járjon rosszul.
Mivel a gimnázium jogutód nélkül szűnik meg, az itt foglalkoztatottak munkaviszonya is megszűnik. A többségre az evangélikus egyház is számít, ám akik a változást követően nem kívánnak maradni, vagy az új fenntartóval nem tudnak megegyezni, azoknak az elhelyezkedésében segíteni igyekszik az önkormányzat.

A többség elfogadja a változást
Az átadást gondos előzetes felmérés előzte meg, amelyből kiderült, hogy a gimnáziumban tanuló 465 diák közül 435 továbbra is itt szeretné folytatni tanulmányait, és mindössze heten jelezték, hogy más iskolát választanának, míg a többiek eddig nem jelezték szándékukat.

Szabad az iskolaválasztás
A közmeghallgatáson írásban, majd szóban is számos kérdést feltettek az érdeklődők, amelyekre az önkormányzat és az evangélikus egyház illetékesei igyekeztek megnyugtató választ adni. Az egyik lakó azonban meglepő szempontból értékelte a változásokat.
Vicziánné Sallai Ildikó arra hívta fel a figyelmet, hogy éppen a döntés nyomán nyílik lehetőség az eddigi mulasztásos helyzet megszűntetésére.
- Az oktatási törvény elvben biztosítja a szabad iskolaválasztást, ám mivel a kerületben eddig nem volt egyházi középiskola, így azok, akik ilyen szellemiségű intézménybe íratták volna gyermekeiket hátrányba kerültek – mondta a pedagógus. – Nekem, mint szülőnek eddig nem volt lehetőségem, hogy a kerületen belül éljek jogaimmal. A vallásos emberek évtizedeken keresztül hátrányban voltak, ha a lelkiismeretük szerinti nevelést szerették volna biztosítani, s most ez a diszkrimináció szűnik meg. A Hunyadi gimnázium épülete régóta rossz állapotban van, és az evangélikus egyház vezetőinek ígérete szerint ezen fokozatosan változtatni fognak.

Ki volt Sztehlo Gábor?
Az új intézmény névadója a Világ Igazainak egyike, aki a II. világháború során mintegy kétezer ember megmentője lett. 1909-ben született Sopronban, 1932-ben szentelték lelkésszé. Nagytarcsán tevékenykedett, amikor 1937-ben finn mintára népfőiskola szervezésébe kezdett. 1944 márciusában Raffay Sándor püspök megbízásából elkezdte a zsidó gyermekek szervezett mentését. Karácsonyig 32 otthonban szervezte meg a gyermekek elhelyezését és ellátását a svájci Vöröskereszt támogatásával. Az ezerhatszáz megmentett gyerek egyike Oláh György, későbbi Nobel-díjas tudós volt. A gyerekek mellett az otthonok 400 dolgozója is menedéket, oltalmat talált.