Ügyfélszolgáltatás a vállalkozók számára

Írta:  2011.04.08.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke és Ughy Attila polgármester, országgyűlési képviselő tartott előadást a Gombás Étteremben Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) kerületi tagcsoportja által szervezett 59. vállalkozói klubon.
Bóna Zoltán, a BKIK kerületi tagcsoport elnökének megnyitója után Ughy Attila polgármester tartott tájékoztatót az önkormányzati költségvetésről, kerületi fejlesztésekről és arról, hogy mindez miként érintheti a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat.
 
Pályázati támogatások
 
Az önkormányzat hatalmas eladósodással küszködik, mely három főcsoportba osztható. Az elsőbe a mintegy 4 milliárd forint értékű – fejlesztési célú – kötvények, a másodikba 2,5 milliárd forint értékű – beruházások finanszírozására – lízingkonstrukció, a harmadik csoportba kb. 4,5 milliárd forint értékű – a gazdálkodási mozgástér növelésére – működési hitel tartozik.
Az önkormányzat fontosnak tartja, hogy a vállalkozások részesévé váljanak a kerület gazdasági vérkeringésének. Ezért a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány együttműködésével ügyfélszolgáltatást indít a vállalkozóknak a Vagyon18 Zrt. közreműködésével; kedvezményes finanszírozás, pályázati támogatások és üzletviteli tanácsadás területén. 
 
Kerületi kártya
 
Az önkormányzat kerületi elektronikus kártya bevezetését tervezi, ami a kártyabirtokosok számára kedvezményes vásárlási vagy szolgáltatási lehetőséget biztosít a rendszerhez csatlakozott partnerek elfogadóhelyein.
Parragh László, az MKIK elnöke előadásában a nehéz gazdasági helyzet kialakulásáról és a várható kilábalás lehetőségeiről, valamint a vállalkozókat érintő javaslatairól beszélt.
Úgy biztosan nem megy, mint eddig… A monopóliumokat hatósági eszközökkel korlátozni, a versenyt erősíteni kell – szögezte le Parragh László. - Szükség van a privatizációs szerződések újratárgyalására, ágazati különadók bevezetésére, illetve fenntartására, valamint az állam gazdaságirányítási szerepének erősítésére.
Fontosnak tartja az Európai Uniós források átcsoportosítását gazdaságfejlesztésre.
Az élőmunka-terheket csökkenteni kell – folytatta az MKIK elnöke. -Fontos a TB-ellátás, táppénzszabályozás és nyugellátási rendszer anomáliáinak feloldása, szociális segélyek juttatásának szigorítása, aktív foglalkozáspolitikai eszközök erősítése, a csökkent munkaképességűek foglalkoztatásának átgondolása, a közmunkaprogram módosítása, a rugalmas foglalkoztatási formák erősítése, és a belföldi piac védelme. 
Magyarországnak az európai mintát kell követnie: az unióban a kamarák kötelező tagsággal, köztestületként látják el feladatukat. A tőlünk nyugatra fekvő, sikeres országok mindegyike kötelező kamarai rendszerrel rendelkezik, aminek nagyon erős ráhatása van a kereskedelemfejlesztésre, oktatásra és egyéb feladatokra.
A rendezvényen meghívott vendégként részt vett Szatmáryné Jähl Angéla, fővárosi önkormányzati képviselő.
 
Uniós pályázatok
Változásokra van szükség az uniós források pályázataiban. Kevesebb lesz a pályázati cím, szélesebb a pályázási lehetőség. A cél: egyszerűbb pályázati szöveg nyelvezet, gyorsabb elbírálás és kifizetés.