Almáskerti körkép: jön a munkacsoport

Írta:  2011.04.08.
Az Almáskert tulajdonosai rendszeresen keresik fel a kerületi önkormányzatot, hogy hosszú ideje húzódó problémájuk rendezéséhez segítséget kérjenek. Ezért a kerület vezetése elhatározta, hogy kiemelten foglalkozik ezekkel a gondokkal, melyhez első lépésként szakmai munkacsoportot kíván létrehozni…

 
Az Almáskert területe eredetileg kárpótlási föld volt, Budapest határán belül, a XVIII. kerületben. 1998. november 30-án az Alacskai területen lévő 285 telket belterületbe vonták. 
Időközben ezen a területen háromféle probléma merült fel, ezekre várnak az érintettek mielőbbi segítséget.
 
A legnagyobb problémát évek óta az Almáskert egyik részén az okozza, hogy a tulajdonosok nem tudtak egyezségre jutni. A korábbi tervrajzot majdnem mindenérintett jóváhagyta, ám volt, aki fellebbezéssel élt, és ennek eredményeképpen új eljárást kellett lefolytatni. Ezen a területen valamennyi telek művelési ágaként „kivett beépítetlen terület” szerepel az ingatlan-nyilvántartásban. 

Az Almáskert másik részén
kialakított telkek és házak megfelelnek a hatályos építésügyi követelményeknek, ugyanakkor a környező utak nincsenek kiépítve, emellett a közműfejlesztést is mihamarabb szeretnék a tulajdonosok elkezdeni. Az ott lakók elmondása alapján, ezen költségeket a lakók fizetnék, de a koordinálásra, a terület fejlesztésére nagyban számítanak az önkormányzatra.
A hatalmas terület harmadik részén az önkormányzat és a lakók korábban már településrendezési szerződést kötöttek. A telkeket kialakították – ezek között nyolc önkormányzati tulajdonban van –, így a jövőben az önkormányzatnak utakat kell kialakítania.

A tulajdonosok érthetően már türelmetlenek – mondta Lévai István Zoltán alpolgármester. – Az önkormányzat kiemelten kezeli az Almáskerttel kapcsolatos problémákat, ezért a terület rendezésével foglalkozó szakmai munkacsoportot kíván létrehozni. – A munkacsoport fő feladata a szabályozási terv felülvizsgálata lesz, amelyben a hivatal szakemberei és külsős szakértők vesznek majd részt. 
A munkacsoport – a tulajdonosok érdekeit szem előtt tartva – feltárja az Almáskerttel kapcsolatos megoldásra váró problémákat, ehhez megoldási javaslatokat dolgoz ki, melyről beszámol a képviselő-testületnek.