Tornaszobára vágynak az óvodások

Írta:  2011.03.09.
A Zöld Ligeti Óvoda több, mint 60 évvel ezelőtt 1950-ben épült, ekkor még nem volt kötelező az óvodákba testnevelésterem építése, ami így annak idején nem történt meg, a probléma az, hogy azóta sem.
 
A pár éve bevezetett szabályozások szerint minden óvodának rendelkeznie kell tornaszobával, nálunk ez máig nem valósult meg, pedig nagyon jó lenne – mondta el Dinya Incéné, aki 2010-ig volt az intézmény vezetője, jelenleg pedig intézményvezető helyettesként dolgozik itt közelgő nyugdíjáig.
– Az óvoda jó helyen van, így négy csoport jár ide, olykor csoportonként 28-30 fős létszámmal. Jelenleg csoportszobákban vannak a testnevelés-foglalkozások, ami nem kielégítő, hiszen állandóan át kell rendezni a termeket. A gyermekek mozgásigénye pedig nagy, így nagyon jó volna, ha ennek az intézménynek is lenne saját tornaterme, melyet közel 130 gyermek (Rákóczi utcai tagóvodánkkal együtt) használhatna – mondta el az óvodapedagógus.
A XXI. században különösen fontossá vált az egészséges életmód, ezért minél előbb bővíteni kellene az óvodát egy tornaszobával. Tavaly az Önkormányzat – biztosítva az önerőt - benyújtott egy pályázatot a Zöld Liget Óvodában tornaszoba építésére, de ez eddig sajnos nem valósult meg.
– Véleményem szerint el kell készíttetni a terveket, hogy lehetőség esetén rögtön neki lehessen fogni a megvalósításnak. Bízom benne, hogy belátható időn belül javul az ország, s ezzel kerületünk állapota is, így talán jövőre már adva lesz a lehetőség az „álmok” megvalósulására – mondta bizakodva Bauer Ferenc önkormányzati képviselő, a Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat alelnöke.