Szociálpedagógus segít az ügyintézésben

Írta:  2011.03.04.
Azoknak is van segítség, akik nehezebben igazodnak el hivatali ügyekben. Az ügyfélszolgálati irodán például két-három hete szociálpedagógus ad tanácsot.

Egyelőre nem általános gyakorlat, de van már olyan budapesti önkormányzat, ahol külön szakember segíti az eligazodást a hivatali ügyekben. Január óta a kerületi Polgármesteri Hivatalhoz tartozó ügyfélszolgálati iroda munkájában szociálpedagógus is részt vesz.
– Az ügyfélszolgálaton dolgozóknak eddig is feladatuk volt, hogy udvariasan és hatékonyan segítsenek a tájékozódásban azoknak, akik nehezebben igazodnak el a hivatali ügyekben. Az átalakításkor azonban szóba került az is, hogy miképpen lehetne ezt a munkát még eredményesebbé tenni. Így merült fel a szociálpedagógus alkalmazásának ötlete – magyarázta dr. Hunyadkürti Szilvia irodavezető.
A szakember teljes hivatali időben dolgozik, kettős feladattal: neki is ismernie kell mindent, ami az iroda intézkedési körébe tartozik, ugyanakkor tudnia kell kezelni a nehezebb helyzeteket.
– Még csak két hete van itt a kolléganő, ezért messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le. De azt mér most leszögezhetjük, hogy az ötlet bevált, az ügyfelek egy része igényli ezt a segítséget, és a módszer jól működik – szögezte le az irodavezető.