Több szórakozást, jobb kaját a menzán!

Írta:  2011.02.25.
Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata, valamint a diákönkormányzat tartott ülést február 7-én a Rózsa Művelődési Házban. A tanulók kérésekkel fordultak a kerület vezetőihez, akik tájékoztatták őket a lehetséges megoldásokról.

A diákküldöttek kérték, hogy azokban az iskolákban, ahol az szükségszerű, kezelje kiemelt figyelemmel az önkormányzat az intézmények felújításával, fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket, valamint foglalkozzon az oktatási intézmények környékének közbiztonságával. Az önkormányzat továbbra is teremtsen lehetőséget a tanulók környezetvédelmi, környezetszépítési akciókban való részvételére, és mielőbb tegyen lépéseket kerületi közétkeztetés javítására, valamint segítse elő a kerületi fiatalság szórakozási lehetőségeinek bővítését.
Kucsák László alpolgármester, országgyűlési képviselő elmondta: „Az önkormányzat csak akkor tud minden kérdésre válaszolni, ha elkészül a 2011. évi költségvetés.
„Tervezet szintjén azokkal az igényekkel is foglalkozunk, amelyek megvalósítására jelenleg nincs lehetőség.” – tette hozzá Kucsák László.
Miután a kerület vezetői válaszoltak a felvetett problémákra, elkészült a diákparlament 2011. évi határozata.
Az eseményen részt vett Ughy Attila polgármester, országgyűlési képviselő, Lévai István Zoltán alpolgármester, Kucsák László alpolgármester, országgyűlési képviselő, Csomó Tamás alpolgármester.
 
Feszített gazdálkodásra van szükség
Az önkormányzat adósságállománya az elmúlt években 10 milliárd forint fölé nőtt, ezért az új önkormányzatnak a feladatok ellátásához nagyon szigorú gazdálkodásra van szükség. A kerület éves költségvetése 20-22 milliárd forint, melyből 4,5 milliárd forint a rövidlejáratú hitelek összege.
„Az önkormányzat 2008-ban 3 milliárd forint értékű körvényt bocsátott ki, aminek törlesztése is előttünk áll. Csupán feszített gazdálkodással, lehet előteremteni a kerület működéséhez szükséges forrásokat” – tette hozzá dr. Lévai István Zoltán alpolgármester.