A pályázat célja:
A kerületben tanulók számára lehetőséget biztosít a pályázat kiírója Budapest gazdag kulturális életének megismeréséhez, ezen belül a kiállítások, gyűjtemények, múzeumok, állandó tárlatok, és időszaki bemutatók látogatásához.
A támogatás forrása:
a Közművelődési és Sport Közalapítvány által elkülönített 3 millió forint. Csoportonként maximum bruttó 100 ezer forint.
A résztvevők köre:
A pályázaton részt vehetnek mindazok az általános-, középiskolás és felnőttoktatásban résztvevő tanulócsoportok (osztályok, szakkörök, egyéb iskolai szervezett csoportok), melyek létszáma minimum 20, maximum 45 fő. A pályázatot az oktatási intézmény nevében egy felelős képviselő/ szervező, adja be a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével. Egy intézmény maximum 3 pályázatot nyújthat be.
A pályázat leírása:
A tanulócsoportok számára szóló támogatás a mellékletben felsorolt közművelődési intézmények, múzeumok, kiállítások megismerését szolgálja. A kiválasztott intézményekbe történő látogatás megszervezése, a szervezett múzeumpedagógiai programokon való részvétel biztosítása a pályázó feladata, csakúgy, mint, városnéző séta lebonyolítása.
Pályázni az utazási költségek, a múzeumi belépők, múzeumpedagógiai programok költségeinek megtérítésére, valamint egy szervező, maximum bruttó 22 000 Ft értékű tiszteletdíjára lehet.
A kitöltött pályázati jelentkezési laphoz mellékelni kell egy rövid, maximum 20 soros (12-es betűméret) motivációs leírást, mely bemutatja a tanulócsoportot, indokolja a látogatás helyszínének kiválasztását, az utazás formáját. Valamint vázlatos gazdasági tervet a várható költségekről. (Utazási költség, múzeumi belépők, tárlatvezetési, múzeumpedagógiai díjak, tiszteletdíj összege, múzeumi kiadványok.)
A pályázat elszámolásakor mellékelni kell a számlákat az utazási költségről, belépőkről, múzeumi programokról, múzeumi kiadványokról, valamint a szervezői feladatokat ellátó személynek szóló szerződésről, kifizetésről.
A pályázat kiírója vállalja, hogy a nyertes pályázatokon résztvevő intézmények számlájára előzetes támogatás formájában legkésőbb a szerződés aláírását követő 8 napon belül átutalja az összeget.
A program lebonyolításának határideje: 2014. február - 2014. április 30.
A pénzügyi elszámolás határideje: 2014. május 16.
A pályázat kiírója a győztes pályázókat értesíti, az önkormányzat honlapján nyilvánossá teszi.
A pályázatok beadásának határideje: 2014. január 13. (hétfő). Elbírálás: 2014. január 22-én (12.00).
A pályázatokat elektronikus formában a következő címre kérjük mellékletként (csatolt fájlként) elküldeni: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kérjük, az e-mail tárgyához írják be: muzeumi_setak_"pályázó neve"
Budapest, XVIII. ker. Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzata Közművelődési és Sport Közalapítványának kuratóriuma