Elemek szűrése dátum szerint: szerda, 04 március 2015
A csatornázás befejeződésével megkezdődik a nagy kerületi járda-felújítási és -építési program. A tervek szerint a következő esztendőkben mintegy 200 kilométer járdát építenek és újítanak fel. Lévai István Zoltán alpolgármestertől megtudtuk, hogy erre a célra már idén is mintegy 200 millió forintot fordítanak a költségvetésből, és ez az összeg folyamatosan növekszik majd.
A Nemzeti dal közös szavalására várja a verskedvelőket a Honvédelmi Minisztérium március 15-én a Budai Várba.
Gyalogszerrel indult útnak, hogy rátaláljon önmagára. Végh Hajnal végigjárta az El Camino Francést, és megtalálta a változást.
Fontos pontokat gyűjtött be a PLER-Budapest az alsóházi rájátszás (7-12. hely) első mérkőzésén a Lőrinci Sportcsarnokban.
TV18 STÚDIÓ - Bán Réka intézményvezetőt kérdeztük a részletekről.