Elemek szűrése dátum szerint: szerda, 05 március 2014
Nagy érdeklődés kísérte idén is a Kondor Béla Közösségi Házban március 2-án rendezett jelmezversenyt. A kreativitás mellett a színészi fellépést is értékelte a zsűri.
A Nyugdíjas Érdekvédelmi Egyesület (NYÉVE) március 3-án ünnepélyes keretek között búcsúztatta Kőfalvi Pált, a civil szervezet volt elnökét és Farkas Ferencné elnök-helyettest.
A Gyurcsány-koalíció helyi jelöltjének, Kunhalmi Ágnesnek is tisztáznia kell a kerületben élők előtt, hogy az MSZP vezetése mit tud arról, honnan vannak Simon Gábor eltitkolt százmilliói.
TV18 STÚDIÓ - Különleges ünnepfát állít a kerületben a Német Nemzetiségi Önkormányzat. Fekete György elnök és Molnár Hajnalka elnökhelyettes volt a vendégünk.
TV18 STÚDIÓ - A márciusi, Sportkastélyban rendezendő eseményről Draskóczy Zoltán gitárművésszel és Molnár Ferenc koreográfussal beszélgettünk.