Elemek szűrése dátum szerint: hétfő, 31 március 2014
Családias hangulatú délelőtti bajnoksággal adták át hivatalosan a Vilmos Endre Sportcentrumban kialakított streetball pályákat.
A világháló és a ma gyermeke címmel szervezett előadást március 20-án a Szülők Akadémiája. Jávorszky Ferenc oktató a kockázatokról és a megoldásokról beszélt a Vajk-sziget Általános Iskolában.
Hagyományos beszélgetős fórumokkal, illetve étel- és ruhaosztással egybekötött zenés kitelepülésekkel készült több kerületi pártszervezet az április 6-i országgyűlési választásokra.
Már összesen öt, osztrák és svájci bankoknál megnyitott számláról nem tud számot adni Simon Gábor egykori szocialista politikus. Az eltitkolt összeg több százmillió forint.
Immár mind a 11 milliárd forintot, azaz a kerület teljes hitelállományát átvállalta a magyar állam. Interjú Kucsák Lászlóval, a XVIII. kerület országgyűlési képviselőjével.
Egy sikeres kezdeményezés folytatódott a PIK-ben: március 29-én második alkalommal tartottak gyógyító napot.