a Magyar Speciális Olimpia Szövetség tenisz szakágának nevében
A verseny időpontja: március 6. csütörtök
Megnyitója: március 6. 10: 15 perc
Helye: Golden Ace Sport and Tennis Club, (Bókay-kert) 1181 Budapest, Szélmalom utca 33.
A rendezvény fő eseménye az un. integrált tenisz páros verseny lesz ahol olyan a speciális olimpia mozgalmat támogató - ismert emberek fogadták el meghívást, mint Fábián László olimpiai bajnok, a MOB sportigazgatója, Patkó Béla (Kiki) énekes, Várkonyi Attila, azaz DJ Dominique, Wei Xiang a WINK világcég tulajdonosa, az MSOSZ elnökségi tagja és természetesen Szávay Ágnes az MSOSZ tenisz szakágának nagykövete. Értelmileg sérült sportolók egy-egy velük alkotta párban játszanak majd egymás ellen. A versenyszám célja, hogy ezzel a különleges programmal minél többen felfigyelhessenek az integrált sportra, sportolásra!