Országos Amatőr Színjátszó Fesztivál,
Országos Diákfilm Fesztivál
Időpont: 2015. május 22-23
Helyszín: Rózsa Művelődési Ház
A 2015. évi Gyermek és Ifjúsági Művészeti Találkozó programjai
A Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzata Közművelődési és Sport Közalapítvány is támogatja.
Az Országos Amatőr Színjátszó Fesztivál idén 20. alkalommal kerül megrendezésre. 1996-ban volt az első.
(Az első filmet, a Sztorit szintén 1996-ban készítették Grünvald Mária és diákjai. Az országos filmfesztivál 1999-től létezik)
- 2015. május 22-én, pénteken 10 órakor kezdődik, 5 színdarab kerül bemutatásra, (4 csoport)
- majd 13 órától filmek következnek.
- 2015. május 23-án, szombaton délelőtt 9 órakor kezdődik, 6 színdarab,(5 csoport)
- 2015. május 23-án, szombaton délután 13 órakor kezdődik, 3 színdarab bemutatója következik (2 csoport).
- Amíg a zsűri visszavonul, körülbelül 16 órakor, versenyen kívül mutatjak be, Cseh Tamásra emlékezve, Antoine és Désiré című zenés játékot.
Szombat, 2015. május 23. délelőtt
Kezdés 9 órakor
- 9 órakor Gulner Színpad, Budapest: Anna Frank naplója
- 10 órakor Felnőttek Gimnáziuma: Nem ismer meg az anyám
- 10 óra 40 perckor Piarista Gimnázium, Vác: Olümposziak
- 11 óra 10 perckor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc: A hárpiáról jut eszembe...
- 12 órakor Adonyi Szent István Általános Iskola: Maskarák, avagy a nagyfejűek országában
Szünet 13 óráig
Szombat, 2015. május 23. délután
- 13 órától Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc: Lear, a bolond
- 14 órától Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest:
15 órától 16 óráig: A kísértet
- 16 órától: Antoine és Désiré - Emlékezés Cseh Tamásra
Összesen 12 csoport, 15 színdarab. (Egy versenyen kívül). 8 darab kerületi, 2 budapesti, 2 miskolci (Lévay Gimnázium, Földes Gimnázium), 1 váci, adonyi, székesfehérvári. 7 középiskolás, 7 általános iskolás bemutató.
Az Antoán és Desiré vegyes, és felnőttek is szerepelnek, ezért versenyen kívüli.