Túra: Szent Gellért Sziklatemplom - Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplom

Írta:  2015.10.31.
 Lendületbe hozzuk" - ingyenes lakossági program

                          

Szent Gellért Sziklatemplom Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplom

2015. október 31. szombat

 

1117 Budapest, Szent Gellért rakpart 1.                           

Találkozó: 11 órakor a bejárat elõtt. Belépõ: 1000 Ft/fõ.

 

Budán, a Gellért-hegy falában található egy bámulatos alkotás, a pálos rend szentélye a Szent Gellért Sziklatemplom. A Szent Gellért tér és a csodálatos Gellért Gyógyfürdõ mellett, a hegyben kialakított templom és a hozzá tartozó neoromán kolostor 1931, illetve 1934 óta szolgálja a pálos rendet.

 

A sziklatemplom tervei Lux Kálmánnak köszönhetõek azt követõen, hogy az 1920-as évek közepén egy pálos zarándokcsoport a dél-francia Lourdesban járt, és az ottani sziklaépítményekbõl merített ihletet.

 

Dr. Lux Kálmán tervei alapján 1931-ben fejezte be Weiczinger Károly. 1934-ben egy neoromán stílusú kolostor is épült a templomhoz.

A sziklatemplom két részbõl áll, a felsõ õsi barlangból (Lourdesi barlang) és egy alsó, a hegy belsejében elhelyezkedõ mesterségesen kialakított sziklaüreg rendszerbõl.

A hõmérséklet télen-nyáron 21 fok.

 

A Szent Gellért Sziklatemplom kettõs tagolású, egy õsi barlangból az egykor igen rossz hírû Szent Iván-barlangból és egy mesterséges sziklaüregbõl áll. Sajnos az 1950-es évek eseményei e templom mûködését is évekre befagyasztották, a szerzeteseket kivégezték vagy börtönbe zárták, bejáratát méteres betonfallal zárták el.

 

A méltatlanul és durván megtépázott templomot csak a rendszerváltás tudta megnyitni újra 1989-ben, ismételt felszentelése és az otromba betonfal elbontása 1992-ben történt meg. Jelenleg a sziklatemplom nem csak fontos mûemlék de természetvédelmi terület is és itt õrzik a pálos rend talán legértékesebb ereklyéjét, Szent Pál apostol lábszárcsontját.

 

A Magyar Pálos Rend 1989. augusztus 27-én a templomot és a kolostort újra megnyitotta.

A pápai nuncius áldotta meg az új gránitoltárt, amely Sikota Gyõzõ tervei szerint készült. A templom oltára a pécsi Zsolnay gyárban készült. Gyulai Endre püspök 1992. június 6-án szentelte fel újra, az 1960-ban elfalazott Gellért-hegyi sziklatemplom külsõ termét.

 

 

Szépjuhászné Hárshegyi-körtúra

2015. november 7. szombat

 

Találkozó: Szépjuhászné gyermekvasút állomás, 10 h

Táv: 3,4 km

 

Túravezetõ: Ladoniczki Ferenc

          Telefon: 06-30-864-5736

          E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Eseménynaptár

« Október 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31