A Fogi Színháza Egyesület idén megnyerte, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Nemzeti Családi és Szociálpolitikai Intézet által kiírt pályázatot. Ebből kifolyólag a minisztérium, valamint az egyesület által támogatott eseményt 2011. december 14-én, szerdán 14-16 óráig a Kondor Béla Közösségi Házban tartják meg.
Ünnepeljünk együtt! című pályázatban önköltség bevállalásával egy vidéki előadás mellett a XVIII. kerületi Speciális és Oktatásfejlesztési Intézet tanulóinak, illetve a kerület és közvetlen környékén élő hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyermekek számára egy karácsonyi meseszínházi előadás tartanak. Az esemény keretében Grimm meséjét, a Suszter és a karácsonyi manók című előadást láthatják a gyerekek, majd érkezik a mikulás, miközben a karácsonyi ünnepkörről való tudnivalókról is megismertetik a gyerekeket.
Az előadásra 4-14 éves gyermekeket várnak.