Meghívó Történelmi időutazásra

Írta:  2013.03.02.
 
A malenykij robotra elhurcolt Kárpát-medencei magyar és német kényszermunkások nyomában,Szolyván át Uralba

Időpont:
március 2., szombat 16 óra
Helyszín: Szemeretelepi Református Templom (1185 Bajcsy-Zsilinszky utca 39/a.)

 
A Szemeretelepiek Baráti Köre és a Szemeretelepi Református Egyházközség szeretettel meghívja Önt, kedves hozzátartozóit és barátait egy Tényfeltáró történelmi időutazásra

A malenykij robotra
a sztálini lágerekbe
elhurcoltak nyomában
Szolyvától az Urálig

Előadást tart vetítettképes kiegészítéssel Dupka György a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet Igazgatója
 
Fogolyének
(részlet)
Isten veled szülőföldem
Ahol én születtem.

Szüleimtől, testvéreimtől
Nagyon távol estem.

Fogolyima, fogolyének
A búcsúztatója,

Vérrel hímzett hótakaró
Lesz a takarója















Kicsoda Ön Dupka György?
1952-ben Tiszabökényben született. Iskoláit szülőfalujában kezdte, középiskolát Péterfalván végezte, majd az Ungvári Egyetemen szerzett magyar szakos bölcsész diplomát.
A Kárpátaljai magyarság mindenese, író, szerkesztő, művelődéstörténész, a kárpátaljai magyarság kutatója. Több társadalmi és kulturális szervezet alapító tagja. Tagja a Magyar Írószövetségnek. Elkötelezett GULAG kutató.
Egyik aktív kezdeményezője volt a malenykij robotra elhurcolt kárpátaljai magyar, sváb-német áldozatok hiteles történeti feltárásának, a Szolyvai Emlékpark létrehozásának, az ungvári Központi Magyar Katonai temető, a Vereckei hágón emelt emlékmű és sok más magyar emlékhely létrehozásának. A közelmúltban feltáró utazás keretében az Urálban több kényszermunkatábor helyét és temetőjét kereste fel, ahol a Kárpát-medencéből elhurcolt kényszermunkások, hadifoglyok dolgoztak, sok ezren pedig közülük idegen fölben nyugszanak.
Munkásságáért több díjban és kitüntetésben részesült: Berzsenyi-díj, Nagy Imre Emlékplakett, Magyar Köztársasági Emlékérem, Juliánus-díj. A kárpátaljai magyarság múltjával és jelenével kapcsolatban közel 20 könyve és számos tanulmánya jelent meg eddig.

 

Eseménynaptár

« Október 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31