FOTAV

 

 

 

 

Tisztelt Képviselő / Képviselet!


Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Önök tulajdonában iiletve kezelésésben lévő, mellékelt címlistában szereplő cím allatt található épületük (épületeik) hőközpontjának illetve hőközpontjainak külső kivitelező bevonásával történő felújítási munkáit tervezzük 2017. I. félévében.

A kivitelezési munkák során a meglévő műszakilag elavult hőközponti berendezéseket elbontjuk és helyette új, korszerű, távfelügyeleti rendszerünkhöz csatlakoztatható berendezéseket építünk be.

A felújítás alkalmával a hőközpont elektromos fogyasztásmérőjét is felülvizsgáljuk, és szükség esetén átalakítjuk úgy, hogy az az érvényben lévő szabványoknak és az ELMŰ Nyrt. jelenlegi előírásainak megfeleljen. Ebben az esetben épületük elektromos mérő- és kapcsolóhelyiségében is végzünk munkát, de ez az átalakítás nem érinti a ház egyéb elektromos hálózatát. Kérjük ezért, hogy a szerelés tervezett időpontjában – melyről előzetesen értesítjük – az elektromos helyiségbe történő bejutást szíveskedjenek lehetővé tenni.

A kivitelezési munkák pontos időpontjáról a kivitelezés megkezdése előtt legalább 2 hétel értesítjük Önöket, amelyben megadjuk a kivitelezés projektvezetőjének elérhetősét is, akihez kérdéseivel fordulhat, illetve a kivitelezés alatt jelentkező reklamációkat megbeszélgeti.

Ugyannakkor kérjük, hogy adja meg azt a lehetőleg mobil telefonszámot, e-mailcímet, amelyet a kapcsolttartás során használhatunk a kivitelezés előkészítése során.

A munkavégzés során előfordulhat a hőszolgáltatás időszakos leállítása, melyről előzetesen tájékoztatást adunk.

Megértésüket és együttműködésüket előre is köszönjük.



Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.

Irsz.

Cím

1181

Csontváry Kosztka Tivadar utca 15-23.

1184

Építő utca 10.

1184

Építő utca 24.

1184

Építő utca 6.

1184

Építő utca 8.

1181

Havanna utca 16-28.

1181

Havanna utca 2-14.

1184

Lakatos út 1/A-1/C.

1184

Lakatos út 1/D-1/E.

1184

Lakatos út 30.

 

 

Aktuális hírek

A III. ütem

A III. ütem

2022.08.23. 651

Kivitelezés

Kivitelezés

2022.07.26. 586

Kérdések, válaszok

Kérdések, válaszok

2022.02.08. 1056

2022 kezdete

2022 kezdete

2022.01.06. 970

2021 nyara

2021 nyara

2021.06.15. 983

Így indult 2021

Így indult 2021

2021.01.04. 838

A COVID közbeszól

A COVID közbeszól

2020.12.18. 851

2020. Ősz

2020. Ősz

2020.09.10. 796

Kiegyensúlyozott élet

Kiegyensúlyozott élet

2020.06.07. 721

Tervek

Tervek

2020.01.03. 746

2019. Ősz

2019. Ősz

2019.09.10. 736

Családi nap

Családi nap

2019.06.05. 718