Új rendelet szabályozza az önkormányzati lakások bérbeadását és elidegenítését. A korábbi rendelet toldozgatása-foldozgatása helyett a testület úgy döntött, új alapokra épít. Minderre azért is szükség volt, mert a korábbi gyakorlat lehetővé tette, hogy egyes rossz bérlők milliós lakbértartozásokat halmozzanak fel.
A gyermekek kerékpárral és rollerrel próbálhatták ki ügyességüket, miközben a közlekedési szabályokkal ismerkedhettek a rendőrségi gyermeknapon a Napsugár Óvodában.
Munkahelyeket teremt a megváltozott munkaképességű kerületi lakosok számára az önkormányzat azzal, hogy a május 3-ai rendkívüli testületi ülésen megállapodást kötött a Salva Vita Alapítvánnyal. A civil szervezet komoly ismeretekkel rendelkezik a munkaerőpiacon, és jó a kapcsolata a cégekkel.
A Kapocs Általános és Magyar-Angol Két Tannyelvű Iskola ebben a tanévben ünnepeli fennállásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból ünnepségsorozatot szervezett, melynek jelentős része az iskolatörténeti kiállítás, amit korábban az intézmény falai között bemutattak. Ezúttal a Városháza Galériában látható a színes anyag.
Szerencsére csak izgalmas és hasznos prevenciós gyakorlat volt, hogy a Vajk-sziget iskola földszinti aulájában elektromos hiba miatt meggyullad az ott lévő textilből, papírból készített kiállítás, és a tűz átterjed az épületre.
Sikerrel zárult a tusnádfürdői gyermekotthon bővítésének támogatására szervezett akció: a hétvégi exkluzív jótékonysági bálra 320 kerületi magánszemély, cég és szervezet váltotta meg a 10 ezer forintos belépőt, a lengyel és a bajor testvérváros pedig összesen több milliós felajánlással támogatta a kezdeményezést.
A XVIII. kerületi Speciális Oktató és Fejlesztő Intézmény május 20-án, 15. alkalommal rendezett játszóházi programot az iskolában.
Az április 28-i testületi ülésen változtatási tilalomról döntöttek a képviselők az Almáskertben. Mindez azt jelenti, hogy amíg a tilalom hatályban van, csökkennek az ingatlantulajdonosok adóterhei.
Íme, Önök a megújult www.bp18.hu történetében először kérdezhetnek Ughy Attilától, a XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármesterétől. Kérdezhetnek a közéletről, a kerület aktuális és kevésbé aktuális ügyeiről, de szélesebb problémakört is érintő személyes ügyeket is felvethetnek. A polgármester egy alapos, félévértékelő televíziós interjúban adja meg a válaszait.