TV18 - Új irodát biztosít ingyenesen a kerületi önkormányzat a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara XVIII. kerületi csoportjának.
TV18 - Városüzemeltetési kérdésekről, az oktatásügy változásáról, a közbiztonsági problémákról és a költségvetés módosításáról értekeztek.
TV18 - Megépült az első MLSZ műfüves pálya Pestszentimrén. A 20x40 méteres focipályát a PSK Táncsics utcai sporttelepén adták át.
TV18 - A Városgazda 18. kerület Nonprofit Zrt. frekventált helyekre, például a régi piac területére ültetnek a növényekből.
TV18 STÚDIÓ - Beszélgetés Kovács Mihály ügyvezetővel.
TV18 - Stúdiónk vendége volt Petrovai László, az LMP önkormányzati képviselője.
TV18 STÚDIÓ - Beszélgetés Pándy Tamás és Pándyné Nadrai Éva szervezőkkel.
TV18 - A Boszorkány Karácsonya című gyerekdarab Dr. Seuss Hogyan lopta el a görcs a karácsonyt? című műve alapján készült.
TV18 - A kerületi diákhetek versenyén harminc fiatal állt színpadra: énekeltek, szavaltak, táncoltak.
TV18 - A jogerős bírósági végzés alapján az önkormányzati lakást a végrehajtó kiürítette.