TV18 STÚDIÓ - Az Erzsébet-program eddigi eredményeiről és lehetőségeiről beszélgettünk a program szóvivőjével, Nagy Annával.
TV18 - Sem a közműveket, sem az ivóvizet nem veszélyezteti a Cséry-telepen elhelyezett olajos iszap - mondta Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott.
Tv18 - A Kondorban egy gombostűt sem lehetett leejteni... Az érdeklődők szerint ez az egyik legfontosabb kormányzati intézkedés 2010 óta.
TV18 STÚDIÓ - A beruházás részleteiről Farkas Tibor projektfelelőst és Péterszegi Imre projektmenedzsert kérdeztük.
TV18 - Az Itthon vagy - Magyarország, szeretlek! országos programsorozathoz több mint 1300 település csatlakozott. Mi is.
TV18 - A költő tiszteletére dalestet rendezett a Sztehlo Gábor evangélikus intézménycsoport. Kákay István 33 Weöres-dalt játszott el.
TV18 - A 18 millió forintos beruházásban a szülők és az önkormányzat mellett a Városgazda XVIII. Kerület Nonprofit Zrt. is részt vállalt.
TV18 - Ezentúl minden évben diákavatást tartanak a Csontváry Általános Iskolában, azaz minden elsőosztályos átesik egy "szertartáson".
TV18 STÚDIÓ - A hagyományos, Bókay-kertbéli rendezvényről Pethő Ágota főszervező mesélt.
TV18 STÚDIÓ - A szeptember végi testületi ülésről beszélgettünk dr. Lévai István Zoltán frakcióvezetővel és Ternyák András frakcióvezető-helyettessel.