Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre városvezetése kiemelt feladatának tekinti a közszolgálatot teljesítők támogatását, munkaeszközeik beszerzésének segítését. Emellett elkötelezett a helyi vállalkozások, valamint a magyar ipari szektor gazdaságélénkítésének fokozásában is. Ughy Attila polgármester ennek jegyében ünnepélyes keretek között adott át 2014. május 6-án a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjének Varga Ferenc tűzoltó dandártábornoknak egy speciális gépjárművet.
Pál Norbert (MSZP)
Önkormányzati Képviselő - a 13. számú egyéni választókerület képviselője.
Bizottsági tagságai:
- a Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat elnöke
- az Idősügyi és Lakásügyi Bizottság alelnöke
- a Testületi, Ügyrendi és Koordinációs Bizottság tagja
Mandátumai:
2019-
Vagyonnyilatkozatai:
Fogadóóra: Minden hónap második csütörtökén 16 és 18 óra között, Ady Endre utca 83/B. Előzetes egyeztetés szükséges. Az előzetes egyeztetést minden hétköznap 14:00 és 16:00 között a 06 -1 -205-3045-ös telefonszámon teheti meg.
Kapcsolat: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.