A 2005/2006. tanévtől - az iskola beruházásának megvalósítása óta -- egy telephelyen látjuk el működési feladatainkat. Hat tanteremmel és egy tornacsarnokkal bővült intézményünk régi épülete.
Büszkék vagyunk arra, hogy intézményünkbe járt elemi iskolába Szécsi Margit költőnő.
Életműve és versei kapcsán megrendezett állandó kiállításunkat megtekinthetik az iskolába látogatók. Szécsi Margit emléktábláját 2002. április 11-én helyezte el iskolánk homlokzatán a kerület vezetése.
Az intézmény fő profilja:
A német nemzetiségi oktatás. Jelentkezés: előzetesen beadott szándéknyilatkozat alapján.
A gyerekeknek minden nap, csoportbontásban biztosítjuk a nemzetiségi nyelv és irodalom, a népismeret, az ének és tánc elsajátításának a lehetőségét 1-8. osztályig.
Az országos, a fővárosi és kerületi versenyeken nem csak németből érünk el kiváló eredményeket. A 8. osztály végén "pirosiskolás" záró nyelvvizsgát tesznek németből a diákok.
Szakkörök: természetismeret, fizika, matematika, informatika, nemzetiségi népdalkör, énekkar, német-magyar színjátszó-kör, történelem, polgárvédelem, tehetséggondozás, sportkörök.
Egyéb szolgáltatások: sakk szakkör, tánc, üvegfestés, felvételi előkészítők, rajz- és kézműves foglalkozás, hastánc, furulya, hangverseny- és színházlátogatás, erdei- és nyári táborok. Számtalan bel- és külföldi cserekapcsolat, nemzetiközi Comenius programok bizonyítják az iskola innovációs törekvéseit.
A Piros Iskola Alapítvány évi 5 millió forinttal támogatja az iskola szakmai programját. Cél: a bővített nemzetiségi oktatás kiszélesítése.
Nyitott napokat januárban tartunk az előre bejelentkezett szülők számára.
Prevenciós csoport
Cím: 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 17.
Telefon: +361-291-3220, +3620-391-4693
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Weblap: www.csibesz18.hu
Csoport vezető: Lemák Andrea
Nyitvatartás:
Hétfő |
Kedd |
Szerda |
Csütörtök |
Péntek |
Szombat |
800-1800 |
800-1700
|
800-1800 |
800-1700 |
800-1500 |
900- 1300 kapcsolattartási ügyelet |
A nyitvatartás a szervezett programok függvényében eltérhet.
A Prevenciós csoport fő feladata a kerületben életvitelszerűen lakó gyermek- és fiatalkorúak, valamint családjaik részére
Szabadidős és sport programok
A Játszóház lehetőséget ad a környéken élő fiataloknak, hogy az iskola után, illetve a tanítási szünetekben már délelőtt is, életkori sajátosságuknak megfelelően játékkal, vagyis hasznosan töltsék el szabadidejüket. Felnőtt felügyelet mellett csocsózhatnak, ping-pongozhatnak, és választhatnak a rengeteg társasjáték közül is. Akár arra is lehetőségük van, hogy boksz-zsákon levezessék a felgyülemlett feszültségüket és erősödjenek a kondigép segítségével. Az Infó Kuckóban számítógépet is használhatnak és X-Box-szal is játszhatnak, valamint az udvaron trambulinozhatnak. Az eszközök kizárólag nyitvatartási idő alatt használhatók, térítésmentesen. Iskolaidőben délelőtt osztályokat/csoportokat is várunk (Telefonos egyeztetés ajánlott!).
Szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek számára próbáljuk évről évre bővíteni a sportolás lehetőségét, amire családi körülményeik miatt nem lenne lehetőségük. A csellengés, káros szenvedélyek, céltalan szabadidő eltöltés, unalomból fakadó devianciák helyett továbbra is szeretnénk értékes programot biztosítani számukra, segítve ezzel az összetartozás érzését kialakítani. Célunk ezzel egyrészt a feszültségek levezetése, másrészt az egészséges életmód és a sport megszerettetése, valamint csoportépítés és a kitartásuk fejlesztése.
Alkalomszerű programjaink: úszás, foci, kosárlabda, számháború, csocsó és ping-pong bajnokság, biliárd, bowling.
A fotózás egy napjainkban mindenki által „művelt”, de a közoktatásunkban nem szereplő műveltségi terület. A szakkör célja a fényképezés alapjainak gyakorlat-centrikus lerakása. A foglalkozások során a résztvevők megismerik a technikai képrögzítés elvi alapjait, a digitális fotózásban olyan jártasságot szereznek, ami a későbbiekben tovább fejleszthető. Érdeklődni Csörsz Péternél lehet.
Havonta egy alkalommal kiállítás, múzeumlátogatás szervezése a kerületben élő gyermekek, fiatalok számára. Az aktuális program a honlapon, az intézmény facebook oldalán és a hirdető táblán érhető el.
A kézműves foglalkozások célja, az ünnepkörökhöz, évszakokhoz kapcsolódó szokások, hagyományok megismertetése, az ünnepekre való ráhangolódás, készülődés elősegítése a foglalkozások során.
f)"Együtt a családdal"
Szabadidős programok családoknak. Célunk, hogy olyan közös élményt nyújtsunk a családoknak a szabadidő tartalmas eltöltése által, amire egyre kevesebb idejük, és lehetőségük van. A programok által arra kívánjuk ösztönözni őket, hogy fedezzék fel újra az együtt töltött idő szépségét. Ebben szeretnénk segítséget adni, így havonta egy alkalommal különböző családi programokat szervezünk. Az aktuális program a honlapon, az intézmény facebook oldalán és a hirdető táblán érhető el.
A környezettudatossághoz, a környezet védelméhez kapcsolódó környezetszépítő megmozdulások „házon belül és kívül”.
Kéthetente jelentkező program, melyen a gyerekek játékos formában sajátíthatják el a sütés/ főzés alapjait intézményünk dolgozóitól és/vagy szakácsnak készülő társaiktól.
Időpont: kéthetente hétfőn 15:00-17:00.
Felnőttek részére szeretnénk lehetőséget biztosítani a „társas együttlétre” .
Az igényeknek megfelelően:
- könyvek olvasása, ajánlása
- ismerkedés a fűszernövényekkel
- receptek (étel-sütemény) cseréje
- gyakorlati tanácsok, segítségnyújtás, beszélgetés
Időpont: szerda 10.00-12.00
Érdeklődni: Pankasziné Magyar Zsuzsánál
Tanulást segítő szolgáltatások
A foglalkozásokat vezeti: Somlyai Ilona gyógypedagógus és P. Magyar Zsuzsanna tanító
Érdeklődni és jelentkezni lehet a 291-3220-as telefonszámon.
Fejlesztések: részképességek, valamint olvasás- és szövegértés fejlesztése
Korrepetálás, javító és osztályozó vizsgára való felkészülés segítése: magyar nyelv és irodalom, történelem, természetismeret és alsós matematika tantárgyból
Az 5-6 éves óvodások kiscsoportos foglalkozásokra járhatnak hozzánk, amely minden területen segíti a részképességek erősödését. A foglalkozások főbb célja a felzárkóztatás, illetve az iskolára való felkészítés.
Heti egy alkalommal a gyerekek óvodás tornán vehetnek részt. A tornán zenére, mondókára mozgunk, gimnasztikázunk, akadálypályán feladatokat oldunk meg, versenyjátékokat játszunk.
A legkisebbek részére 0-3 éves korig működik a Baba-mama klub, heti két alkalommal, kedden és csütörtökön 10-től 12-ig.
Az együttléteket közös játékkal, mondókázással, énekelgetéssel, gitározással és sok beszélgetéssel tesszük tartalmassá. Alkalmanként a védőnőkkel együttműködve tematikus előadásokat szervezünk egészségügyi szakemberek meghívásával.
Komplex mozgásterápia (Delacato módszer alapján)
A foglalkozások az 5-10 év közötti gyerekeknek tanulási és magatartási problémáinak megelőzésére és kezelésére szolgálnak. A terápia, szülői segítséggel otthon végezhető. Alapos felmérés után a feladatsort képzett gyógypedagógus és komplex mozgásterapeuta állítja össze. Konzultáció havonta.
Jelentkezés és információ: Somlyai Ilona
TSMT torna
A tervezett szenzomotoros tréning (TSMT) feladatsora a nagy- és finommozgások fejlesztése során érleli, strukturálja tovább az idegrendszert. A foglalkozás menete kötött, feladatsorokba rendezett, a gyermek fejlődésének megfelelően fokozatosan nehezedik. A mozgásos feladatok segítik az érzékelés, észlelés fejlődését, a testvázlat, a térbeli tájékozódás, a laterialitás, a dominancia beérését. A feladatsorok javítják a gyermek koncentrációs képességeit, megalapozzák, segítik a figyelem jobb irányíthatóságát, a szerialitás, a ritmusérzék és a motoros kreativitás fejlődését. A mondókákkal, énekekkel kísért feladatvégzés során fejlődik kommunikációjuk és anyanyelvi készségeik.
Ajánlott kifejezetten:
Jelentkezés és információ: Somlyai Ilona
Iskolák számára kínált szolgáltatásaink, csoportfoglalkozásaink
Az óvodai és iskolai szociális segítő szolgáltatás a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a szociális segítő munka eszközeivel támogatást nyújt a köznevelési intézménybe járó gyermeknek, a gyermek családjának és a köznevelési intézmény pedagógusainak. A szolgáltatás további célja az elsődleges prevenciós programok működtetése, valamint az észlelő és jelzőrendszer hatékony működésének segítése, illetve a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzésében és megszüntetésében való segítségnyújtás.
A csoportfoglalkozások célja, hogy a fiatalok felismerjék és tudatosítsák, hogy a saját és embertársaik döntését milyen értékrenddel kapcsolatos meggyőződések befolyásolják. A foglalkozást 12-18 éveseknek ajánljuk.
A konfliktuskezelő tréning célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek a konfliktus fogalmával és a különböző konfliktus megoldási stratégiákkal, továbbá tudatosítsák, hogy mely stratégiák jellemzők rájuk, és felismerjék az ez irányú fejlődés szükségességét, lehetőségét.
Fő célja, hogy megtanítsa a gyerekeknek a másik nézőpontjának elfogadását. Ez lehet majd az alapja egy kevésbé konfliktusos, jó minőségű kapcsolatrendszer kialakításának.
A módszer nem minősíti az egyéni stratégiákat, az egyes konfliktus megoldások következményeit ismerteti fel.
Az életúttervezés célja, hogy a gyermekek átgondolják és felismerjék saját képességeiket, készségeiket, tudatosítsák erősségeiket, melyeket aztán fel tudnak használni a döntési folyamataikban.
A foglalkozás a drámapedagógia eszközeivel indirekt, játékos formában fejleszti a gyerekek kommunikációs, kooperációs, koncentrációs képességét.
Ezen képességek fontosak lesznek a munkába lépés idején, de akár az iskolai számonkérésnél is. A mások előtt zajló önkifejezés gyakorlása oldja a gátlásokat, a mozgásos gyakorlatok/játékok pedig a felesleges energia levezetésére is használhatók.
Az iskolai osztályoknak szóló foglalkozássorozat játékos élménypedagógiai eszközökkel igyekszik elérni az osztályközösség pozitív irányú fejlődését, hogy annak minden tagja jól érezze magát abban a közegben, ahol teljesítményével jövőbeni életét alapozza meg.
A program egy társasjáték keretében kívánja a prevenciót megvalósítani. A komplex bűnmegelőzési program célja az áldozattá válás és bűnelkövetés megelőzése. A társasjáték a következő témákat öleli fel: bűnügy, áldozattá válás, iskola/szabadidő, drog.
Iskolai Közösségi Szolgálat
A Csibész Család-és Gyermekjóléti Központ Prevenciós Csoportjánál lehetőség van az 50 órás iskolai közösségi szolgálat teljesítésére, két helyszínen, több programba való bekapcsolódással.
Egyrészt Prevenciós Csoportunkon (Kondor Béla sétány 17.) belül lehetőség van a szorgalmi időszakban és tanítási szünetekben szabadidős programokon, játszóházi foglalkozásokon való részvételre, illetve általános iskolás gyermekek korrepetálására, pótvizsgára felkészítésére. Általában magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, fizika tantárgyakból, német és angol nyelvből.
Másrészt lehetőség van a nyári napközis táborban (Bókay kert) is teljesíteni a közösségi szolgálatot. Csatlakozni lehet a különböző szakrajok (pl.: kézműves, túra raj) munkájához, gyermekek programra kísérése, felügyelete, közös játékok, sporttevékenységek formájában.
Intézményünk részéről a program felelőse és kapcsolattartója: Lemák Andrea csoportvezető. Jelentkezni lehet személyesen vagy telefonon elérhetőségeinken.
Mediáció
A mediáció egy olyan eljárás, konfliktuskezelő módszer, amikor egy harmadik, semleges fél nyújt segítséget a feleknek a vitájuk rendezéséhez, anélkül, hogy ő maga döntené el a vitát. A mediátor a problémamegoldó folyamat keretében segít tisztázni a konfliktus természetét, segít olyan megoldást találni, amely mind a két fél számára kielégítő.
Érdeklődni lehet Csörsz Péternél.
Kapcsolattartási ügyelet, ennek keretében közvetítői eljárás
Kapcsolattartási ügyelet keretében a gyermek és a kapcsolattartásra jogosult szülő vagy más kapcsolattartásra jogosult személy számára biztosítunk találkozásra, együttlétre alkalmas semleges helyszínt, továbbá az érintettek kérésére, valamint a gyámhivatal kezdeményezésére gyermekvédelmi közvetítői eljárást (mediáció), melynek célja a felek közötti konfliktusok feloldásának segítése, közöttük megállapodás létrehozása, és annak mindkét fél részéről történő betartása. Kapcsolattartási ügyelet az alábbi napokon vehető igénybe: hétfő, szerda, szombat. Intézményünknél felügyelt kapcsolattartásra is van lehetőség. A szolgáltatás igénybevételének feltétele a felek közötti Megállapodás megkötése és a Házirend elfogadása.
További információt Malatinszky Zitától kaphatnak.
Ruhabörze
A Prevenciós Csoport negyedévente ingyenes ruhabörzét szervez a kerületben élő rászoruló családok részére. A pontos időpontokról a Csibész valamennyi intézményében és a Facebook oldalunkról tájékozódhatnak: („CSIBÉSZ Család- és Gyermekjóléti Központ”)
További információt Malatinszky Zitától kaphatnak.
A fenntartók: Budapest-Déli Református Egyházmegye, valamint a Pestszentimrei Református Egyházközség.
Az utóbbi honlap címe: http://freeweb.dnet.it/pestimre
2014-2015-ös tanév rendje (pdf letöltés)
„És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig.” (Mt 28,20)
Ez a jelmondat várja mindazokat, akik belépnek a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola kapuján. Az iskola történelmi múltú épülete és ősfás parkja Budapest egyik legszebb kertvárosi kerületében található. Folyamatos működésünket és az állandó fejlődés lehetőségét fenntartónk, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága (EKIF) biztosítja. Intézményünkben a nevelés és oktatás keresztény szellemben folyik. Fő nevelési elveink közé tartoznak a hagyományosan konzervatívnak nevezett értékek.
Gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó/Gyermekek átmeneti gondozását biztosító intézmények:
Intézményegység megnevezése és címe |
Vezető neve és beosztása |
Intézményegység |
|
Telefonszáma |
E-mail címe, Weblap |
||
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Csibész Család- és Gyermekjóléti Központ (székhely) |
Madarassy Judit intézményvezető |
+361-291-9467, +3620-402-0042 |
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.csibesz18.hu |
Család- és Gyermekjóléti Központ |
Kalteneckerné Tomana Emília szakmai vezető |
+361-291-9467, +3620-402-0042 |
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.csibesz18.hu |
Prevenciós csoport |
Lemák Andrea csoportvezető |
+361-291-3220, +3620-391-4693 |
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.csibesz18.hu |
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat |
Pappné Gál Beatrix szakmai vezető |
+361-294-5680, +3620-989-4759 |
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.csibesz18.hu |
Pestszentimrei Család- és Gyermekjóléti Szolgálat |
Gercs-Ormosi Szabina szakmai vezető |
361-296-0812, +3620-402-0030 |
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.csibesz18.hu |
Gyermekek Átmeneti Otthona |
Kovács Péter József szakmai vezető |
+361-296-0081, +3620-402-0006 |
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.csibesz18.hu |
Családok Átmeneti Otthona |
Török Dóra szakmai vezető |
+361-290-4011, +3620-402-0005 |
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.csibesz18.hu |
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata
Egyesített Szociális Intézmény
Intézményvezető: Bálint Ramóna
Cím:1181 Budapest, Kondor Béla sétány 17.
Telefon: +36-1/297-3373 +36-1/297-3372
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Weblap: www.eszi18.hu
Információk: SZOLGÁLTATÁSOK
Intézményegység megnevezése és címe |
Szolgáltatások |
Telefonszám |
Ezüstfenyő Nappali Szolgálat 1183 Budapest, Gyömrői út 178. |
Időskorúak nappali ellátása Szociális étkeztetés |
06-1/297-4213 |
Életfa Nappali Szolgálat 1184 Budapest, Lakatos u. 9. |
Időskorúak nappali ellátása Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás |
06-1/296-0456 06-1/296-0457 |
Gyöngyvirág Nappali Szolgálat 1182 Budapest, Marosvásárhely u. 6-8. |
Házi segítségnyújtás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Fogyatékos személyek nappali ellátása |
06-1/297-0057 |
Napraforgó Nappali Szolgálat 1183 Budapest, Gárdonyi G. u. 14. |
Időskorúak nappali ellátása Szociális étkeztetés |
06-1/603-0777 |
Reménység Nappali Szolgálat 1182 Budapest, Fogaras utca 1. |
Időskorúak nappali ellátása Szociális étkeztetés |
06-1/295-5808 |
Borostyán Nappali Szolgálat 1188 Budapest, Címer utca 88. |
Időskorúak nappali ellátása Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás |
06-1/295-3282 |
Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth tér 2., telefon: +36-1/290-9088, fax: +36-1/ 290-3874
Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky utca 74., telefon: +36-1/292-1284,fax: +36-1/294-1159Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telephely (Óvoda): 1185 Budapest, Szent László utca 39., telefon: +36-1/630-0681