Az önkormányzat támogatásával 5 millió forintból teljes felújításon esett át a Zsebők Zoltán szakrendelő szájsebészeti részlege. A riportban dr. Soós Lajos főorvos és Ughy Attila polgármester beszél a beruházás fontosságáról.

Imrei ikrek a PIK-ben

szept. 13, 2024

Pestszentimrei ikrek találkozóját tartották meg a PIK-ben. A közösségi ház már másodszor adott otthont ennek a rendezvénynek. A riportban Kis Zsuzsanna védőnő, valamint szülők és gyerekek szólalnak meg.

35 éves lett a Kandó

szept. 13, 2024

35. születésnapját ünnepelte a Kandó téri Általános Iskola. Az ünnepségen az intézmény egykori és mostani tanulói, szülők és barátok is részt vettek

Igényes, ugyanakkor szórakoztató koncerteket kezdett el szervezni 2015-ben a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt.. Szentpéteri Csilla koncertje tavaly sikert aratott, most pedig Horgas Eszter nevére szerveződött telt ház a Sportkastélyban. A koncerten szerepet kapott még a Botafogo táncegyüttes, valamint a Dohnányi Ernő Zeneiskola növendékei is. A sztárfellépő Wolf Kati volt. A riportban Horgas Eszter, valamint Schulcz Péter, a Dohnányi gitáros növendéke, és Imreh Dominika, a zeneiskola csellista növendéke beszél az eseményről.

Játsszunk együtt!

szept. 13, 2024

A XVIII. kerületi Diákolimpia 36. alkalommal rendezte meg a kisiskolások játékos sportversenyét. A szuperdöntőt a Lőrinci Sportcsarnokban tartották. A riportban Tasnádi András szervező, Lévai István Zoltán alpolgármester és néhány versenyző szólal meg.

Május közepéig csaknem 380 fát ültet a Városgazda a kerületben. A lakosok az Önkormányzatnál pályázhattak a csemetékre.

Akár az NB I-ig repülhet ezután a XVIII. kerületből induló tehetséges futballjátékos. Az 1908 SZAC Budapest és a Budapest Honvéd saját labdarúgó akadémiái között egy új egyezség értelmében átjárhatnak az eredményes sportolók. A megállapodásról Gács Pál, a Honvéd ügyvezető igazgatója, Istenes László, a SZAC új elnöke, Pisont István, a SZAC szakmai igazgatója, valamint Lévai István Zoltán, a XVIII. kerület

Mit tehet a kerületben élő magánember, intézmény, cég a klímaváltozás ellen? Ezekről a kérdésekről esett szó a Rózsa Művelődési Házban rendezett klímatudatos megoldásokról szóló konferencián. A riportban Ughy Attila polgármester, Dömötör István alpolgármester, dr. Pintér Ferenc, az ICI Zrt. vezérigazgatója és Somorjai-Tamássy Zsolt, a Zöldebb városért Kft. ügyvezető igazgatója szólal meg.

A Városgazda munkatársai csaknem 100 hektárnyi területet kaszálnak le a kerületben.

13 önkormányzati lakás felújításával végzett az első négy hónapban a Városgazda Non-profit Zrt. A kerületi társaság nyárig még további 10 otthon átalakítását tervezi.