Maratoni programmal tisztelegtek a Magyar Festészet Napja előtt.

A közeli Havanna-lakótelep házainak felső emeleteiről kitekintve dagadó vitorláknak tetsző molinók tárultak a nézelődők elé. A Kondor Béla Közösségi Ház a külső falaira kihelyezett művekkel is tisztelgett a Magyar Festészet Napja előtt, amelyet hivatalosan október 18-án tartanak, de a közösségi ház már október 5-én Sokszínűség, 6-án pedig Így festünk mi címmel rendezett kiállítást, illetve alkotónapot ebből az alkalomból.

A legkisebbektől a legidősebb korosztályig mindenki jól érezhette magát szeptember 7-én és 8-án a Bókay-kertben, ahol a kerületiek Pestszentlőrinc-Pestszentimre idei legnagyobb eseményén ingyenesen vehettek részt.

A keresztény magyar állam megalapításának és fennállásának emléknapja tiszteletére rendezett augusztus 17-i koszorúzási ünnepségen a pestszentimrei Hősök terén emlékeztek a kerületiek Szent István királyra.

A sör zenés ünnepe

szept. 13, 2024

Augusztus első hétvégéjén negyedik alkalommal kóstolhatták meg az érdeklődők hazai sörfőzdék hagyományos és különleges remekeit a pestszentlőrinci Kossuth téren.

A hagyományoknak megfelelően Semmelweis Ignác születésnapján adták át a róla elnevezett díjat a kerületi egészségügyben dolgozó kiemelkedő szakembereknek.

Százak nyeregben

szept. 13, 2024

Már az ötödik jótékonysági célú kerékpártúrán vállalták a „bátrak”, hogy nyeregbe szállnak, s a Bókay János utcából, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikája elől indulva kitekernek Lőrincre. Négyszáznál is többen teljesítették a 10 kilométeres távot június 17-én, és viszonzásként kellemes programok vártak rájuk a Bókay-kertben.

Nyílt napot tartottak a rendőrök a XVIII. kerületi Rendőrkapitányság udvarán június 16-án. Itt gyermekek és felnőttek egyaránt információt kaphattak a megelőzés mellett a bűnüldözés eddig szinte titokként kezelt eljárásairól, módszereiről is.

Meghitt, családias hangulatban vehették át 50, 60, 65 és 70 évi szolgálat után jubileumi diplomájukat a pályájuk során a kerületünkben is szolgáló pedagógusok június 14-én a Kondor Béla Közösségi Házban.

Trianonra emlékeztek

szept. 13, 2024

A Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata a Hargita téren tartott megemlékezést.

Tanárok, tanítók, óvodapedagógusok munkáját köszönte meg az önkormányzat pedagógusnap alkalmából június 4-én a Rózsa Művelődési Házban.