A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. kertészeti munkatársai a meglévő virágágyások mellé újakat is kialakítottak.
Húsvét alkalmából élelmiszercsomaggal kedveskedett Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata a kerületben élő 65 éven felülieknek.
Kucsák László: Barátságosabb és modernebb körülmények között szerezhetik meg gyermekeink a tudást.
A XVIII. kerületi intézmények környezetében található növényzet felfrissítéséhez a tavasz megérkezésével évek óta jelentős segítséget nyújt a helyi önkormányzat.
Már nemcsak a súlyosan mozgáskorlátozottak kaphatnak gépjárműadó-mentességet, hanem az egyéb fogyatékkal élők is.
Kucsák László: „A célunk az, hogy az érintett fiatalok ugyanolyan körülmények között nevelkedhessenek, mint a bármely más családban élő gyermekek.”
Az önkormányzat nem engedi el az iskolák kezét – hangsúlyozta a Városképnek adott interjújában Galgóczy Zoltán alpolgármester.
Támogatásról és a készülő BMX-pálya felszereléséről is szavazott a képviselő-testület.
Kucsák László: „Minden megbecsülést megérdemelnek a kerületben élők”.
A kerületi kitüntetéseket adták át a Rózsa Művelődési Házban.