Februártól megújított körzeti megbízotti (KMB) rendszerben dolgoznak a lőrinci, a szentimrei rendőrök. Kékesi András ezredes, kerületi kapitány kezdeményezésére 8 körzetet alakítanak ki, amelyet a jövőben továbbfejleszthetnek.
Az önkormányzat képviselő-testületének március 3-i testületi ülésé n született rendeletek, határozatok.
A négy napos munkaszünet a szokottnál több lehetőséget kínált az idei március 15-e megünneplésére, s az állami illetve fővárosi rendezvények mellett a kerületben is több helyen szerveztek megemlékezést. A 163. évfordulón a főhajtás március 11-én kezdődött a kerületben, a központi ünnepséget a Kossuth téren tartották, majd ezt követően a Rózsa Művelődési Házban átadták az új díszpolgárok elismeréseit, és a további helyi kitüntetéseket, míg március 13-án a Vasvári Pál kopjafánál Tarlós István főpolgármester is beszédet mondott.
A Kossuth téri megemlékezést követően a Rózsa Művelődési Házban adták át a helyi kitüntetéseket. Köszöntőjében Ughy Attila polgármester, országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy az emelkedett pillanatok lehetőséget adnak arra, hogy tisztelegjünk azok előtt, akik a kerület életét írták és írják. Az elismerő díjak és oklevelek átadását Oravecz György, Liszt-díjas zongoraművész, a Kondor Béla Általános Iskola művészeti csoportja, valamint a Tébláb Táncegyüttes műsora színesítette.
Mezőőri szolgálat bevezetésével kívánja megfékezni a jövőben az önkormányzat az illegális szemétlerakó helyek terjedését a Péterhalmi erdőben és a kerület több pontján. A szemetelők ellen a tovább erősített rendőrség, a polgárőrség és a városőrség is fellép majd, a rendszeres takarításba pedig közmunkásokat is bevonnak.
Az új életről szól az önkormányzat által szervezett januári jótékonysági koncert, amelynek eredményét, az új hasi ultrahangkészüléket február 22-én mutatták be a Zsebők Zoltán Szakrendelőben.
Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata és a XVIII. kerületi Rendőrkapitányság a közbiztonság javítását, a bűncselekmények visszaszorítását kiemelt feladatának tekinti, és ennek érdekében új koncepció alapján átalakították az együttműködésüket. A kerület védelme érdekében egy olyan egységes szolgálatot hoztak létre, amelynek eredményeként állandó rendőri jelenlétet biztosítanak a kerület minden részén.
Az Örs utcai 5. szám alatti társasház évek óta húzódó építési problémáinak járt utána a XVIII. kerületi önkormányzat. Március 16-án megtartott lakossági fórumon Ughy Attila polgármester tájékoztatta a lakókat az eddigi eredményekről, és hozzátette, hogy az önkormányzat minden lehetséges eszközzel igyekszik a lehető legjobb megoldást találni az ügyben.
Az utóbbi időkben egyre több bejelentés, panasz érkezik a polgármesteri hivatalba, a közterület-felügyeletre kutyákkal kapcsolatban (kóbor ebek, kutyapiszok).
A már korábban meghirdetett, a kerület közbiztonságának javítását célzó fórumsorozat első állomásaként, „Pestszentimre Közbiztonsága” címmel lakossági fórumot tart Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata 2011. április 06-én 18.00. órai kezdettel a Pestszentimrei Közösségi Házban.