Pestszentlőrinc-Pestszentimre Németszármazású Polgárainak Egyesülete (NPE) csaknem 15 évéről nyílt kiállítás szeptember 12-én a Városháza Galériában.
Festésre, faragásra és szavalatra ihlették a kárpátaljai kirándulás résztvevőit a nyári emlékek. A csapat a Polgárok Házában tartott találkozót.
A Délvidék két falva volt a vendége az Üde Színfolt Egyesület határon túli területeket bemutató újabb estjének. A néptánc mellett az üszőpaprikás aratta a legnagyobb sikert.
Százezrekkel, milliókkal élhetett át lélektisztító napokat Gödölle Márton, a pestszentimrei római katolikus templom plébánosa. Az atya részt vehetett a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón, amelynek az idén Madrid adott otthont.
Szeptember 17–18-án rendezik meg országszerte a Kulturális Örökség Napjai programsorozatot, amelynek célja az, hogy a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, ingyenesen megtekinthetővé váljanak emlékhelyek, műemlékek, köztük olyanok is, amelyek máskor nem látogathatók. A Kulturális Örökség Napjait az Európa Tanács hirdette meg 1991-ben, Magyarországon 1999-től szervezik meg.
Idén ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját a Kossuth téri református gyülekezet. A centenáriumi év kapcsán már a nyár elején is rendeztek programokat, amelyek az elkövetkező időszakban folytatódnak.
Évek óta minden hónap első csütörtökén csevegésre várja az érdeklődőket a Havanna-lakótelepi Szabó Ervin Könyvtárba Magyarné Debreczeny Edit könyvtáros asszisztens.
Gömör és Kárpátalja után a Délvidék kultúráját, történelmét és ízeit mutatja be az Üde Színfolt Egyesület következő tematikus estje. Ami a léleknek és a gyomornak kell – két csapást egy estén.
Az Együtt Pestszentimréért Egyesület immár 5. alkalommal rendezett nagy sikerű Szent István-napi utcabált a Hősök terén augusztus 19-én.
III. Shenouda, a kopt keresztény közösség vezetője augusztus 21-én felszentelte egyházának első magyarországi templomát a Szemeretelepen.