Akik szeretnének lánglovagok lenni, most megragadhatják az alkalmat - tűzoltókat toboroznak Budapesten!
A gépjárműadóval kapcsolatos ügyintézést 2021. január elsejétől a Nemzeti Adó és Vámhivatal látja el.
Életének 75. évében elhunyt dr. Molich Endre,a rendszerváltás utáni időszak első XVIII. kerületi polgármestere, aki 1990-1994 között vezette Pestszentlőrinc-Pestszentimrét.
Hamarosan elkészül a Pestszentimrei Gyermekorvosi Rendelő, ami 4 háziorvosi praxisnak, gyermekfogászatnak és védőnői szolgálatnak is otthont biztosít majd.
Áprilisban már aszfaltozott úton lehet közlekedni a külső Gyömrői út egy részén, ahol a jelenlegi földutat szilárd burkolatú és közvilágítással ellátott útszakasz váltja fel.
A fővárosi lakosok véleményei, észrevételei és ötletei is fontosak a budapesti klímastratégia megtervezésében.
A várhatóan ősszel befejeződő felújításnak köszönhetően a peronok akadálytalanul közelíthetők majd meg gyalogos rámpák segítségével, emellett az új megállók igazodnak majd az alacsonypadlós CAF-villamosok szintjéhez és hosszúságához.
Pestszentimrén ma felavatták a német származású polgárok kitelepítésének 75. évfordulójára emelt emlékművet.
Elkészültek a 2020/21-es nevelési év nyári zárásainak az időpontjai.