Vörösmarty iskola diákjai 2018-ban a soroksári Szent István király templomban tartották karácsonyi koncertjüket.
Kerületi fogyatékossággal élő fiatalok ismerkedési estjét szervezték meg a Rózsa Művelődési Házban.
A hajnali órákig a Retro zene fellegváraként szolgált a Pestszentimrei Sportkastély december 28-án.
Az eső sem riasztotta el az előszilveszteri utcabál résztvevőit a Sportkastély előtt.
Immáron 11. alkalommal rendezték meg a Szilvesztert megelőző napon az ismert Malacvágtát.
A Budapest Airport különleges helyszíneit láthatjuk Mándi Emese fotóművész objektívén keresztül december 18-tól február közepéig. A kiállítás címe mi más is lehetne, mint Repülőtér.
Ughy Attila: Büszke vagyok arra, hogy a mások által is látott és tapasztalt gyarapodás a mi munkánk révén valósulhatott meg.
Étellel, itallal, műsorral, élelmiszercsomaggal és használtruhával fogadták a szervezők december 21-én a környék nehezebb sorban élő lakosait a PSK épületében.
Téli örömök címmel nyílt csoportos kiállítás december 21-én a Szőnyi István Képzőművészeti Körhöz tartozó alkotók műveiből a Rózsa Művelődési Ház Galériájában.