Tisztelt Ügyfeleink!
A járványveszély miatt a Kormány a kereskedelmi/vendéglátóipari szektort érintően az alábbi intézkedéseket hozta:
A szankciók abban az esetben nem alkalmazhatóak, ha az üzemeltető a jogellenes helyzet felszámolása érdekében az alábbi intézkedéseket megtette:
Tökéletes idő fogadta a bicikliseket a Havanna Hetivásár területén a „Havanna Piac közösségi célú megújítása” elnevezésű, TÉR_KÖZ pályázat szoft programjának keretében megrendezésre került bringás reggelin.
Nagy öröm volt, hogy több mint 90 kerékpáros reggelijéről gondoskodhattunk az eseményen.
Köszönjük a résztvevőknek és tavasszal is várunk mindenkit (a helyszínről a https://www.facebook.com/BringasReggeli18 oldalon adunk majd hírt).
Addig is jó tekerést kívánunk, vigyázzatok magatokra és egymásra is!
A Tomory Lajos Helytörténeti Gyűjtemény ezen a nyáron kimondottan a gyermekeknek kedvezett. Több táborozó fiatalt is fogadtak különféle programok keretében.
Bringás reggeli – 2020. szeptember 17. (csütörtök) 6.30-9.00 óráig
Idén ősszel Budapest Főváros Önkormányzata TÉR_KÖZ 2016 pályázatának köszönhetően lehetőségünk van egy extra „Bringás reggeli” megvalósítására, amelyet 2020. szeptember 17-én, csütörtökön 6.30 és 9.00 óra között szervezünk a Havanna Hetivásár területén (Baross utca – Barta Lajos utca sarkánál).
A TÉR_KÖZ projektek célja az érintett terület lakosságának minél szélesebb körű megszólítása, a szunnyadó közösségi élet felébresztése.
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata a „Havanna Piac közösségi célú megújítása” elnevezésű, TÉR_KÖZ pályázat nyertes projektje kapcsán olyan közösségi teret kívánt létrehozni, mely a környéken lakók számára érdekes és élményekben gazdag programokat kínál.
A kerület vezetése nagy figyelmet szentel mind a sportolási lehetőségekre, mind a környezettudatosságra, így e két célkitűzést ötvözve került a most meghirdetett reggeli ötlete a „Havanna Piac közösségi célú megújítása” elnevezésű projekt programjainak sorába.
Az elmúlt évek Bringás reggelijeinek tapasztalatai után bizakodóan állunk az új helyszínen is megrendezésre kerülő program előtt. Reméljük, hogy itt is sok kerékpáros (rolleres) lesz a vendégünk!
Az esemény 2020. szeptember 17-én, reggel 6.30 és 9.00 óra között kerül megrendezésre, a Havanna Hetivásár területén, annak Bartha Lajos utca felőli végén.
Menü: péksütemény, tej/kakaó, tejdesszert + ajándék!
Partnerünk lesz többek között a XVIII. kerületi Rendőrkapitányság is, aki a BikeSafe – országos kerékpár regisztrációs programmal várja az érdeklődőket, akiknek lehetőségük lesz arra, hogy ingyenesen regisztrálják kerékpárjukat. Ezáltal a kétkerekűre vonatkozó minden adat rögzítésre kerül egy nyilvántartási rendszerbe, amely egy későbbi esetleges lopás esetén megkönnyíti a rendőrség munkáját és elősegíti azt, hogy a bicikli mihamarabb visszakerüljön a jogos tulajdonosához.
További információ: https://bikesafe.hu/
Támogatóink között van a Decathlon Soroksári áruháza is, melynek kollégái is a helyszínen lesznek és a kerékpárok szervizelésében segítenek.
Köszönjük Támogatóinknak a segítséget és a felajánlásokat!
BRFK XVIII. kerület Rendőrkapitányságnak (BIKESAFE program)
Decathlon Soroksár csapatának,
Kemence Pékségnek,
Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. –nek,
valamint beszállítónknak az Auchan Magyarország Kft-nek.
Rendezvénnyel kapcsolatos oldalak/társ projektek:
BringásReggeli18 - https://www.facebook.com/BringasReggeli18
Klimabarát18 - https://www.facebook.com/klimabarat18
Sok szeretettel várjuk Önöket!
MILYEN LEGYEN AZ ÉPÍTŐ UTCAI TÉR?
MILYEN LEGYEN AZ ÉPÍTŐ UTCAI TÉR?
MILYEN LEGYEN AZ ÉPÍTŐ UTCAI TÉR?_kérdőív