A kapitány és a mester
– Tagadhatatlan, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, mert a Veszprém más dimenziót képvisel. Azt szokták mondani, hogy a tisztes helytállás reményében lépünk pályára. A legfontosabb az, hogy önmagunkhoz képest nyújtsuk a maximumot, s megpróbáljuk szorossá tenni a két félidőt.
A hosszú, másfél hónapos felkészülésről így vélekedett Bakos:
– Nagyon jól sikerült, jó hangulatú munkával és eredményes edzőmeccsekkel. Különösen arra kell figyelnünk, hogy az ősz folyamán ne kapjunk ki olyan mérkőzéseken, amelyeket illik megnyerni. Nem mondom, hogy a Veszprém elleni találkozó után valamennyi könnyű lesz, mert például a Balatonfüred és a Csurgó ellen mindenkinek meg kell izzadnia a sikerért, nekünk is. Persze előbb legyünk túl ezen a meccsen…
André László fotója
A vezetőedző, Zsiga Gyula sem bánja, hogy már az előrehozott fordulóban találkoznak a bajnokesélyessel.
– Reálisan tekintve a találkozóra, tudnivaló, hogy az otthon játszó, nemzetközi mércével mérve is erős Veszprém az esélyes. Számunkra az a cél, hogy ne engedjük elmenni őket, és a góljaikra tudjunk válaszolni. Nem lesz könnyű, de biztos vagyok abban, hogy nem vész kárba az a sok-sok edzés és meccs, ami a kezekben, a lábakban van, s remélem, hogy a fejekben is rögzült. Szeretném viszontlátni azokat a taktikai elemeket, amelyeket oly sokat gyakoroltunk. Ha így lesz, akkor még a vereség ellenére is elégedett leszek a fiúkkal.
Éhesen…
Ahhoz, hogy a szóban forgó mérkőzés premier-összecsapás legyen, az kellett, hogy az eredetileg az 5. fordulóra kisorsolt találkozót előrehozzák. Így aztán „éhgyomorra” – ebből fakadóan játékra éhesen – lépett pályára az FTC-PLER Budapest a Veszprém Aréna közönsége előtt, amely természetesen kíváncsi volt a kiváló szakember, Mocsai Lajos nélküli gárdára, akárcsak az új spanyol edző keze munkájára és persze az újonnan érkezett légiósokra is.
Mérleg – meccs után Zsiga Gyula: – Mindig élmény a Veszprémmel játszani. Egyértelmű volt, hogy ennek az összecsapásnak a Veszprém az esélyese. Az első félidőben jól tartottuk magunkat, sajnos a másodikban volt egy üresjárat, ekkor kontragólokat kaptunk, s minden eldőlt. Büszke vagyok a fiatal játékosokra, nagyon szépen helytálltak. Új játékosunk, Laurencz Szabolcs kreatívan játszott. Laurencz Szabolcs: – A hazatérésem óta az első bajnokin léptem pályára, s jó érzés volt. Most játszottam először a veszprémi csarnokban, élmény volt. A meccs végén a fiatalok lendülete már csak a szépítésre volt elég. A Barcelonától a Veszprémhez igazolt Nagy László: – Gratulálok az FTC-PLER-nek, jól küzdött, támadásban feladta a leckét. Sok feladat vár még ránk, de kezdésnek nem volt ez rossz. |
Magyarán: olyan összecsapásra készültek a felek, amelyikre mindenki ki volt éhezve.
A mérkőzésen aztán nem született meglepetés, bár sokáig jól tartotta magát az FTC-PLER a címvédő ellen.
Bravó, fiatalok!
Az FTC-PLER nem feltett kézzel ment a címvédő otthonába, s az első félidőben ennek megfelelően is játszott. Az elején félő volt, hogy túl korán nagy különbségre tesz szert a Veszprém, mert 5-1-re vezetett a 6. percben. A mieink azonban remekül küzdöttek, példaértékű volt például Lendvay Péter elszántsága. Ennek és Laurencz Szabolcs találatainak köszönhetően 10 perccel a szünet előtt csak 3 gólos volt a hátrány.
Ezt a lendületet sajnos nem tudták átmenteni a második félidőre, bár a lőtt gólok tekintetében valószínűleg így is jobban teljesített a gárda, mint amire a házigazdák számítottak. Jött azonban a holtpont, amelyről ezt mondta Laurencz: „Kipukkadtunk…”
A végjátékra a fiatalok is lehetőséget kaptak, akik éltek is azzal. Az új lendületnek köszönhetően jó végjátékot produkáltak.
Férfi NB I, 5. fordulóból előrehozott mérkőzés:
MKB Veszprém KC–FTC-PLER Budapest 36¬-23 (18-12).
1. forduló: FTC-PLER Budapest–Pécsi KC 33¬-24 (14-8).