Amikor azt mondom neki, hogy biztosan világ-, de legalábbis magyar csúcstartó a részvételeket illetően, azt feleli, hogy „a vívó Szekeres Pali nálam is többször járt ötkarikás versenyen, mert még az autóbalesete előtt, 1988-ban ott volt Szöulban is, az épek játékán. Neki hat plusz egy a mutatója, s versenyzett itt is, ott is. Nem is ő az ellenfelem, hanem azok, akiknél Londonban többet kell emelnem.”

„Másfél rossz lábam van”

Azt mondja az 55 éves Csaba, hogy „ a világ lassan megbarátkozott a parák játékával. Emlékszem, 1992-ben Barcelonában még híradás is alig volt rólunk. Szép csendben versenyeztünk, aztán hazautaztunk. Ma már figyelnek ránk, s ezért sokaknak jár köszönet, mert elfoglalhattuk azt a helyet a sportéletben, amelyik megillet minket, a fogyatékkal élőket.”
Csabának, ahogy ő mondja, másfél rossz lába van gyermekbénulás miatt, de megtanult együtt élni a fogyatékával, és úgy érzi, hogy így is képes teljes életre. „Igaz, a nyár elején combcsonttörést szenvedtem, ami a lehető legrosszabbkor jött, de már túljutottam rajta, meggyógyultam, nem is nagyon jut az eszembe.”


Nem döntött még véglegesen

Csabának nemcsak az olimpiai részvételeit, hanem az azokon elért eredményeit illetően is gazdag a listája. Barcelonában a 4., négy évvel később, Atlantában az 5., 2000-ben Sydneyben a 6. helyen zárt. A legnagyobb sikerét 2004-ben Athénban érte el, amikor dobogós, bronzérmes lett egy izgalmas verseny után. „Életem emlékezetes napja marad az, mert érmet szereztem Magyarországnak. Négy éve Pekingben nem sikerült jól szerepelnem, most azt a csalódást is feledtetni akarom.”
Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy meddig még, hiszen Csaba ötvenöt felé jár, decemberben tölti be.
„Úgy gondolom, bár százszázalékosan nem merem kijelenteni, hogy ez lesz az utolsó paralimpiám. Gondoljon bele, harmincöt voltam, amikor először indultam, most meg már nincs is olyan messze a hatvan. Ki még nem mondom, de valószínű, hogy ez lesz az utolsó. Majd meglátom…”
Nemcsak az épek sportja fejlődik hihetetlen módon, hanem a parasportolóké is. „Ma már ott tartunk, hogy Londonban a fekvenyomás aranyérméhez biztosan kell 300 kilót teljesíteni, s azt hiszem, az esélyes arab srác el is éri majd ezt. Olyan kemény, mint a kő, és olyan erős, hogy senki sem tudja legyőzni.”

Mindenhol jó, de…

Csaba az egyéni csúcsát akarja megdönteni. Ha ez sikerül, elégedett lesz, legyen elég bármely helyezéshez.
Az ember azt gondolná, hogy a lőrinci versenyző végigélvezi majd Londonban a játékok minden percét – de nem.
„Szeptember 5-én lesz a versenyem, s csak egy nappal korábban utazom Londonba. Másnap, 6-án már utazom is haza. Olyan sok versenyen jártam már, hogy az érdekel belőle, ami tényleg fontos: maga a versenyzés. Valójában itthon, a megszokott környezetemben érzem jól magam. Ha majd sikeres szereplés után repülhetek haza, akkor ez különösen igaz lesz.”