A díjkiosztó ünnepségen a vendégeket Galgóczi Zoltán alpolgármester köszöntötte. A beérkezett pálymunkákat szakértő zsűri, többek között Frömmel Gyula festőművész és Nádasdi Mihály szobrászművész értékelte.
– Ebben az életkorban az iskola fontos szerepet játszik a gyerekek életében így ezen a pályázaton keresztül bepillanthattunk abba hogyan látják ők a tanórákat, illetve lehetőséget adtunk nekik egyfajta véleményformálásra is. Sokszínű és változatos technikákkal elkészített rajzok érkeztek; volt aki ceruzát, más festéket vagy filceket használt és a többség egysíkban, de néhányan három dimenzióban alkottak – mondta Frömmel Gyula.
A zsűri 6 iskola 16 diákjának képét választotta a legjobbak közé, melyek felkerülnek a következő tanévben az önkormányzat által kiosztott füzetcsomagok borítóira.
Díjazottak: Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-Zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium – Tóth Evelin (3.Z) Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola – Falusi Flóra (6.B) Kandó Téri Általános Iskola – Vrabecz Viktória (6.C) – Szabó Anna Viktória (6.D) – Hegyi Nikolett (7. A) – Gedeon Gerda Zsanett (8.B) Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola – Florovits Fanni (3.B) – Halmi Flóra(5.A) – Fodor Júlia (6.A) Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola – Lengyel Anna (3.B) – Czauner Lili (4.A) – Szabó Míra Zsófia (4.B) – Krasnyánszki Vivien (6.B) – Woog Olívia (7.B) Szent Lőrinci Katolikus Általános Iskola – Kulik Anna (2.A) – Kulik Ádám (7.A) |