Az év első kulturális eseménye ezúttal is a Dohnányi Ernő Zeneiskola hagyományos újévi hangversenye volt, amelyet január 5-én tartottak.
Halálának 70. évfordulója alkalmából irodalmi esttel emlékezett a kerület Radnóti Miklósra a magyar kultúra napján, január 22-én.
A Vajk iskola nyolcadikosainak Hárybookja első helyezést ért el az Opera országos videopályázatán, és a balettigazgatói különdíjat is elnyerte.
A kerületben élő fiatal tehetségek javára adott jótékonysági koncertet zenész társaival Kucsák László alpolgármester, országgyűlési képviselő január 24-én a Rózsa Művelődési Házban.
A Múzeumsarok kiállítóteremben januárban hivatalosan is megnyílt az állandó ásványkiállítás.
A Madách Filmklub tízéves lett az év elején.
21 kerületi művésznek a velencei biennálé által ihletett alkotásait láthattuk februárban a Kondor Béla Közösségi Házban.
A főváros Budapest Márka elismerésében részesült a Zila Kávéház február 27-én.
Az első világháború kitörésének 100. évfordulójához kapcsolódóan Sorsfordulók címmel nyílt kiállítás március 12-én a Városháza Galériában.
Március 15. tiszteletére 14-én átadták a kerületi kitüntetéseket.
A Dohnányi Ernő Zeneiskola fergeteges filmzenei koncertjén csaknem 200 zenész és 60 táncos lépett fel március 23-án a Sportkastélyban.
Az 5KOR Képzőművész Csoport idén április 1-jén is megrendezte a Szamárfül kiállítást, melynek középpontjában mindig a humor áll.
Demjén Ferenc, aki 50 éve kezdte a pályafutását, április 4-én a „szokásokhoz híven” nagy sikerű koncertet adott a Sportkastélyban.
Az április 11-i költészet napja jegyében számos rendezvényt tartottak a kerületben is. A Nagy Versmondás részeként 1700 diák szavalta együtt József Attila Születésnapomra című versét a Kossuth téren a Kossuth-díjas Jordán Tamás „vezényletével”. Ezzel Guinness-rekordot is felállítottak.
A kerületi középiskolások idén április 30-án ballagtak.
A majális jegyében májusfát is állítottak a Bókay-kertben, és hatodik alkalommal rendezték meg a gépmajálist az Új Tündérkert Étterem kertjében.
Harmadízben tartották meg a Kutyás Sportízelítő népszerű családi programot május elején a Bókay-kertben.
22. alkalommal szervezett nemzetközi néptáncfesztivált a Tébláb Alapfokú Művészeti Iskola májusban.
Zsolnay Mihály fafaragó iparművész 70. születésnapja tiszteletére nyílt kiállítás május 9-én a Fehéren Feketén Galériában.
A XVIII. kerületi SOFI fennállásának 60. évfordulója alkalmából ünnepséget rendeztek május 15-én a Kondor Béla Közösségi Házban.
A Pestszentimrei Közösségi Ház május 17-én hivatalosan is megnyitotta kapuit.
Kerületünk képviseletében a Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény is ott volt a Nemzeti Múzeum kertjében május közepén a 19. alkalommal megrendezett Múzeumok Majálisán.
Sok-sok program várta a gyerekeket a kerületben május utolsó vasárnapján a gyermeknapon.
Fennállásának 40. évfordulóját ünnepelte a Darus Utcai Magyar–Német Két Tannyelvű Általános Iskola május végén.
A Bókay családhoz köthető helyszíneket kerestek fel a belvárosban a május 31-i helytörténeti séta résztvevői.
A pedagógusnap alkalmából az önkormányzat az oktatásügyben aktívan dolgozók mellett a díszdiplomásokat is köszöntötte június 6-án.
A Zeneakadémián adtak meglepetéskoncertet a Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium diákjai a nyugdíjba vonuló igazgatónő, Járainé Bődi Györgyi tiszteletére június 12-én.
Valamivel több, mint kétszázan vették át az év végi oklevelet a Nyugdíjas Akadémia harmadik évadját lezáró, június közepi előadás előtt.
A déli szlávok színes hagyományőrző napját idén június 14-én tartották meg a Bókay-kertben.
Ugyanezen a napon ünnepelték a Liliomkert óvoda 20. születésnapját.
A júniusban 19. alkalommal megrendezett Országos Amatőr Színjátszó és Diákfilm Fesztivál 16 színvonalas produkciójából nyolc kerületi diákok nevéhez fűződött.
A 48-as hagyományok ápolása mellett az első világháború is témája volt a szokás szerint toborzófesztivállal összekötött Vasvári-napoknak június 21–22-én.
Éjszakába nyúltak a Múzeumsarok programjai is június 21-én a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz kapcsolódóan.
A Németszármazású Polgárok Egyesületének Liederschatz kórusa nagy sikerrel lépett fel júliusban Münchenben és a testvérvárosunkban, Rodingban.
A Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Idősekért-Fiatalokért Közalapítvány idén is szervezett alkotótábort a nagy családban élő, hátrányos szociális helyzetű kerületi gyermekeknek. Júliusban közösen táboroztak Balatonfenyvesen körösfői és kerületi diákok.
Kedvezett az időjárás augusztus 11-én a lecsófőzéssel összekötött Lakatos-napnak.
Jó hangulat jellemezte az augusztus 19-én a Sportkastély parkolójában tartott utcabált.
A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült Balogh Elekné, a Vörösmarty iskola igazgatóhelyettese augusztus 20. alkalmából.
A Kandó Téri Általános Iskola új épületét két harmadik és egy második osztály vehette birtokba szeptember elsején.
Különleges évnyitót tartottak a Vajk-sziget Általános Iskolában, ugyanis az intézmény a 30. tanévét kezdte.
A szokásosnál is több embert vonzott a Szeptemberi Kóstoló a hónap elején. A három nap alatt a becslések szerint 27 ezer látogató kereste föl a Bókay-kertben az elmúlt négy év legszínesebb rendezvényét, amelynek középpontjában ezúttal a fröccs állt.
A Válságparadoxonok – avagy merre tart a világ? című előadással kezdődött el szeptember 20-án a Nyugdíjas Akadémia aktuális szemesztere.
A velünk élő Nagy Háború és a templomok világa címet viselte a Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódóan szeptember 20-án megrendezett kerületi helytörténeti séta.
Minden korosztály megtalálta a kedvére való programot a szeptember 21. és 28. között megrendezett Havanna-napokon, ahol a kikapcsolódás mellett a komoly témákra is jutott idő.
A hungarikumok napja mellett az Imrék és a Szentimre nevű települések találkozóját is megtartották a Sportkastély körül szeptember 26–28-án.
Negyedik alkalommal rendezték meg október 1-jén a Bókay-kertben a Pestszentlőrinci Vasárnapi Vásári Vigadalmat, amelynek célja az őstermelők és a kézművesek portékáinak népszerűsítése.
Miniszteri elismerést kapott az október 23-i ünnepségen a Darus iskola az intézményben folyó kiváló oktatási munkáért.
Alapításának 25. évfordulója alkalmából jubileumi közgyűlést tartott a Dr. Széky Endre Pestszentimre Történeti Társaság. A november 6-i eseményen osztották ki a Pestszentimréért díjakat is.
Fél évszázados fennállását ünnepelte novemberben a lakatos-lakótelepi Csibekas bölcsőde.
A Márton-napi civil mustrát negyedik alkalommal rendezték meg kerületünkben.
Különleges kiállítás nyílt a Kondorban december elején Jézus élete címmel. Három híres kortárs művész – Aknay János, ef Zámbó István és Tábori Csaba – háromféle látásmódból közelíti meg az örök témát.