A köznevelési törvény az idén augusztus 31-én hatodik életévüket betöltő gyerekeket is iskolaköteles korba sorolja. A beiskolázás adatai alapján ez a változás kevesebb, mint 60 gyermeket és szüleiket érintette a kerületben. Az iskolás korba lépők emelkedő száma ellenére, sikerült minden kerületi tanulónak helyet biztosítani.
Az előkészítés fázisai
Január elsejétől az oktatási intézmények szakmai munkáját – így a beiratkozással kapcsolatos teendőket is – a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) végzi.
Az iskola igazgatókkal két hónappal ezelőtt megtartott egyeztetésen megállapodás született arról, hogy az eddig megszokott módon, előzetes szándéknyilatkozatok bekérésével mérik fel a jelentkezési igényeket. Látva a megnövekedett gyereklétszámmal együtt járó nehézségeket, az önkormányzat vezetése kezdeményezte a beiskolázási konferencia összehívását. A beiskolázás előtt megtartott konferencián egyeztették az iskolaigazgatókkal a várható osztálylétszámokat, hogy a lehető legjobb megoldást találják meg arra, hogy minden kerületi gyerek elhelyezhető legyen.
Sokasodó gyermekszám
A bővülés oka javarészben abban keresendő, hogy a kerület bizonyos részein jelentősen megnőtt a fiatal családok száma. A változás legfeljebb harmadát adja az iskolaköteles kor „kitolása”, ráadásul a törvény továbbra is lehetővé teszi, hogy az iskolaköteles kort elért gyermekek még egy évig az óvodában maradjanak.
Az önkormányzat, mint az oktatási intézmények működtetője, időben intézkedett az osztálytermek bővítéséről, így a beiratkozáskor már nyilvánvaló volt, hogy a nagyobb gyereklétszámmal is megbirkóznak az iskolák.
Bővülő osztályok
A hatályos köznevelési törvény az osztálylétszám felső határát 27 főben határozza meg. S bár pedagógiai szempontból ez a limit mindenképpen érthető, indokolt a jelenlegi kihívások és a törvényi lehetőségek összehangolása. Éppen ezért a kormányzat már előkészítette azt a javaslatot, mely – hasonlóan az előző időszak közoktatási törvényéhez – magasabb létszámmal is lehetővé teszi osztályok indítását.