Mészáros Balázs, Nádasdi Tamás
A képek keletkezésének körülményeiről Mészáros Balázs, a Váci Értéktár igazgatója elmesélte, hogy Észak-Erdély Magyarországhoz történt visszacsatolását követően Hóman Bálint vallás- és oktatásügyi miniszter kezdeményezésére jött létre 1941-ben a székelyföldi ösztöndíj, amelynek keretében 1941 és 1943 között képzőművészek kaptak lehetőséget, hogy a Székelyföldön alkossanak. Az ösztöndíj művészeti programja kifejezetten a székelyföldi táj és az ott élő emberek bemutatását tűzte ki célul. A székelyföldi ösztöndíjasok között volt Hincz Gyula grafikus és festőművész is. Az akvarellek egész sora készült a Hargitáról, a Gyilkos tóról, a Békás szorosról, a Zsögödi temetőről.
A Fehéren Feketén Galériában bemutatott Erdély című kiállítás merítés a gazdag életműből. A tárlatot Kucsák László alpolgármester nyitotta meg, a neves művészt Mészáros Balázs méltatta, közreműködött Békefi Edina (ének).
Kucsák László (balra)
– Hincz Gyula a magyar képzőművészet örök újítói közé tartozott. Az egész munkásságára jellemző volt az új keresése, a kísérletezés, az európai avantgárd festészet és a távol-keleti egzotikus formavilág jellemző jegyeinek átdolgozása, átszűrése és kifejezése saját művészi látásmódján – mondta Hincz Jenő, a művész unokaöccse. – A legkülönbözőbb mesterek és irányzatok hatottak Hincz Gyula munkásságára. Rudnay Gyula, Olgyai Viktor, majd Vaszary János tanítványa volt a Képzőművészeti Főiskolán. A pályája során festett csendéletet, tájképet, portrét, kiváló rajztudású grafikus volt, foglalkozott kisplasztikájával, szobrászattal, égetett kerámiával. Ismertek monumentális üvegművészeti munkái, gobelintervei, színházi díszlettervei, színpadtervei, illusztrációk jelzik munkásságának széles skáláját.
A kiállítás május 9-ig tekinthető meg a Fehéren Feketén Galériában (Teleki Pál utca 26/b.)