Az ügyfélszolgálaton az utóbbi hónapokban megnövekedett a várakozási idő, s ez érthetően elégedetlenséggel töltötte el a lakosságot.
− Magam is tapasztaltam a problémát, amelynek több oka volt – mondta Hodruszky Csaba. – Az átszervezésnek éppen az a célja, hogy a nyitvatartási idő jobban igazodjon a lakossági igényekhez. Hetente két napon már reggel 7-től fogadhatjuk az ügyfeleket, míg két másik napon délután 6-ig állunk rendelkezésre. Ez összességében azt jelenti, hogy hetente az eddigi 26,5 órával szemben 34 órát tart nyitva az ügyfélszolgálat. Ezt a 7,5 órás növekedést ráadásul létszámbővítés nélkül, munkaátszervezéssel oldjuk meg.
A változások egyúttal azt jelentik, hogy ezentúl csütörtökön sem lesz szünet, a hét minden munkanapján fogadják a polgárokat.
– A színvonalas, ügyfélbarát közigazgatás jegyében alkalmazkodunk a változásokhoz. Az eddigi nyitvatartási idő 10 évvel ezelőtt alakult ki, miközben az elmúlt évtizedben jelentősen megnövekedett az itt intézhető ügyek száma, s ez döntően hozzájárult a várakozási idő növekedéséhez. Ugyanakkor július 22-én megkezdődik az egy hónapos nyári igazgatási szünet, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban a pestszentimrei hivatal zárva lesz.
Az új ügyfélfogadási idő
Hétfő: 8-tól 12 óráig és 14-től 18 óráig
Kedd: 7-től 11 óráig és 13-tól 16 óráig
Szerda: 8-tól 12 óráig és 14-től 18 óráig
Csütörtök: 7-től 11 óráig és 13-tól 16 óráig (délután kizárólag időpontfoglalással)
Péntek: 8-tól 12 óráig