Pestszentlőrinc és Pestszentimre két kiváló helytörténészétől Heilauf Zsuzsannától és Pándy Tamástól arról érdeklődtünk, hogy milyen volt egykoron, s milyen ma a halottak porladó hamvainak a nyughelye, milyenek a kerületi temetők.

Örök álom a Nefelejcs utcában

Kerületünkben számos egykori temető nyomait őrzi a föld. Ma az egyetlen működő sírkert a Miklóstelepen, az egykori kavicsbánya helyén található.

1893-ban vaskori temetkezőhelyet találtak a környéken, majd a 20. század második felében az Üllői út közelében – az egykori laktanya szomszédságában – honfoglalás kori lovas temetkezésre, a Gloriett környékén pedig a kalandozások idején eltemetett férfi sírjára bukkantak.
Szentlőrincet a XIV. században templomos faluként említik. A török idején a terület pusztasággá vált, így nehéz volt meghatározni, hogy a mai kispesti Határ út és lőrinci Béke tér közötti területen vajon hol volt pontosan az egykori falu.

Temetőrend A főváros 14 temetője október 27-től november 4-ig 7-től 20 óráig tartanak nyitva. November 5-én visszaáll a szokásos nyitvatartási rend, vagyis 7.30-tól 17 óráig látogathatók a sírkertek. Az ünnepek alatt a temetői gépkocsiforgalom rendje is módosul: november 1-jén és 2-án tilos lesz behajtani a lőrinci temetőbe. Több temetőben is tartanak halottak napi megemlékezést, a lőrinciben november 1-jén, 17 órakor. A temető címe: Nefelejcs u. 101.

Az 1900-as évek elején a kispesti Wekerle-telep építése során nemcsak egy templom maradványait, de számos körülötte fekvő sírt is találtak. A mai pestszentlőrinci főplébánia-templom építésekor kiásott kripta és sírok korát ma már nem könnyű pontosan meghatározni.
Az 1700-as évek közepétől a Szent Lőrinc-kápolna környékén létrehozott majorsági központ több családnak adott munkát és otthont. Az utolsó temetőjük a Gloriett-telep mögötti erdős területen volt. Az itt felállított kőkeresztet és az egyik sírkövet (Krepuska János gazdatisztét) sikerült a mai főplébánia kertjébe menekíteni, ahol most is láthatók.

Ady Endre, Boncza Berta

Pestszentlőrinc község régi köztemetőjét még azelőtt jelölték ki, hogy a település 1910-ben függetlenné vált Kispesttől. Kőkeresztjét, amelyre a pénzt a Szentlőrinci Polgári Kör gyűjtötte össze, 1906-ban szentelték meg. A Szamos utca–Iparvasút utca–Sallai Imre utca–Üllői út által határolt 2 holdnyi területet Szemere Miklós földbirtokos adta, s oda felekezeti hovatartozás nélkül temetkezhettek a polgárok. Az akkori település lakosai nem sejthették, hogy negyed évszázad múlva az intenzíven terjeszkedő nagyközség körbeöleli majd a temetőt, amelyben számos lőrinci család mellett hírneves kolozsvári egyetemi professzor és Fedák Sári szülei is nyugodtak. De ide temették Boncza Miklóst, Ady Endre apósát is 1917 januárjában. Úgy tudjuk, a sírhoz sokszor járt ki a költő Boncza Bertával konflison.
A lőrinci új köztemető 1945 után vette át e temető szerepét. A kőkerítéssel körbevett, hatalmas fákkal árnyékolt régit az 1980-as években számolták fel.

A sírok közül azokat, amelyeknek átszállítását kérték a hozzátartozók, áthelyezték az új temetőbe. Sajnos a sírok, kripták többsége eléggé barbár módon és mindenfajta dokumentálás nélkül semmisült meg. Tomory Lajos néhány fejfát a helytörténeti gyűjteménybe menekített, köztük Boncza Miklósét is. Az egykori temető helyén ma a Lőrinc Center áll, csak a vasút és a Sallai Imre utca sarkán körbekerített zsidó temető kövei maradtak az eredeti helyükön.

Koporsók a kavicsbánya fölött

A mai lőrinci temető helyén az 1800-as évek végén kavicsbánya működött. Klauber és Vajda első iparvállalata volt ez. A kavics elszállítása miatt nyitották meg 1882-ben a kavicsbányát Soroksárral összekötő szárnyvonalat, az Iparvasút vagy Burma-vasút elnevezésűt. Pestszentlőrinc vezetői már az 1936-os várossá alakulás után egy-két évvel elkezdték tervezni az új temetőt. (Szemere István birtokos korábban, 1925 körül földterületet ajánlott fel e célra.) A Klauber és Vajda cég időközben bezárt. A kavicsbánya területét elegyengették, feltöltötték, s a második világháború után ez a hely vette át a régi temető funkcióját. Az 59 parcellából álló területet a 80-as évek végén bővítették, a főépületet felújították, és szilárd burkolattal látták el a járdákat. Számos neves lőrinci és imrei alussza itt örök álmát.


Az eltemetett imrei temető

Pestszentimre községgé fejlődésének az útját a temető kérdése is rögösebbé tette. A Soroksárhoz csatolt Péteripusztán, Soroksárpéterin az 1900 körüli parcellázások nyomán idetelepült „őslakosok” száma ugrásszerűen megnövelte a halálozások számát is. 1910-re már 2000 lakost regisztráltak.
Soroksár 1910 májusában nyitotta meg a Lajos és a mai Búzakéve utca–Somberek sor sarkán az első temetőt, halottasházat is építve. Egy háromszög alakú, 300 négyszögöles területet vásároltak meg e célra, ami fél építési telket tett ki. Mondani sem kell, hogy szinte azonnal betelt, és újra a szentlőrincpusztai ősi majorsági temetőbe kellett temetni a péteri halottakat. Voltak, akik a soroksári temetőbe szállíttathatták a halottaikat. Nem kellett mindenkinek fuvart bérelni, hogy oda vitesse az elhunytat, a koporsók ugyanis maguktól is elindultak Soroksár felé… Olyan talajvizes területre jelölték ki ugyanis a temetőt, hogy a kihantoláskor a hozzátartozók nem lelték meg a halottaikat, elvitte őket a víz.

Hosszú volt az utolsó út

Hosszú idő után sikerült új elföldelő helyet találni. Lehet, hogy Soroksár abban bízott, hogy az „elúszott” sírhelyeket többször is el lehet adni, azaz így bővíthető a „férőhely”. Előbb a mai Szélső és Hunyadi utca sarkán vettek egy 300 négyszögöles telket. Még szerencse, hogy nem így, apránként vásároltak területeket, mert akkor ma minden harmadik házhelyre az lenne kiírva: „Feltámadunk”.

1920 körül Soroksár a mai Határ út–Alacskai út és a gyáli Kacsóh Pongrác utca szegletében jelölte ki a végső nyughelyet. Ezzel az volt a gond, hogy több mint két kilométert kellett az utolsó útra kísérni a jobblétre szenderültet. A hosszú gyalogtúra sokakban azt az érzést keltette, mintha ők is az utolsó útjukat tennék meg… A pap a halottat csak a Deák Ferenc és a Nemes utca sarkáig kísérte, ott megáldotta a koporsót, majd útjára bocsátotta a menetet.

Inkább gyorsan bezárták

A 30-as évek végén az önálló Pestszentimre nagyközségnek a Nagykőrösi út mellett sikerült földeket vásárolnia temetőnek. Többen mesélték, hogy Keresztes Albert imrei főjegyző és dr. Pintér Kálmán községi orvos nagyobb összeggel támogatta a vételt. Az új temetőt tényleg az imreiek végső nyugvóhelyének szánták, s ennek megfelelően többholdas térséget biztosítottak. A mai Nagykőrösi út–Igric utca–Szövet utca határolta a temetőt. Van, aki azt vallja, hogy a megvásárolt rész a Szövet utcán túlra is nyúlt. (A szélessége a mainak megfelelő volt mindig.)

Ők is Lőrincen nyugszanak A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány ember neve azok közül, akik sokat tettek a városrészért, a kerületért: Somogyi László római katolikus kanonok, plébános, Pestszentlőrinc első díszpolgára; dr. Vereczkey (Wimmert) Béla, Pestszentlőrinc első katolikus plébánosa; Borics Pál szobrászművész; id. Mányoki Sándor templomépítő református lelkész; ifj. Mányoki Sándor lelkipásztor; Mányoki György László lelkipásztor; Sonnevend Gyula és Horváth Kálmán alpolgármester.

1940-ben ravatalozót is épített a község, s a Nagykőrösi úti temetőbe 1941 áprilisától lehetett sírhelyet váltani. A mai Kapocs utca környékéről csak nagy kerülővel lehetett megközelíteni a területet, ezért a község pénzén a MÁV 1943 novemberére elkészítette a Paula utcai vasúti átjárót.
Pestszentimrét 1950-ben Budapesthez csatolták, a temetőt a Fővárosi Temetkezési Intézet kapta meg, s azonnal be is zárta, mert pénzt kellett volna fordítani rá. Ezután már csak a lőrinci új temetőben lehetett elhantolni az imreieket.
1956-ban – a harcok és az áldozatok miatt – újra temettek a pestszentimrei sírkertben.

Egy-egy földkupac maradt…

Az imrei temető békésen „szunnyadt” a sűrű sövénybokrok védelmében. A családok nagy része rendszeresen gondozta eltávozott szerettei fejfáját, síremlékét. Halottak napja környékén rendben tartott, működő temetőnek tűnt a sok virág és az esti mécsfény hatására.
A 80-as években az tette elpusztított temetővé, hogy a járdaépítés miatt kivágták a bokrokat, és a Nagykőrösi út felől láthatóvá váltak a sírok. Nem kellett sok idő, és romhalmazzá, pusztává váltak az addig végsőnek hitt nyughelyek. A műkő sírok percek alatt eltűntek, ma csak egy-egy földkupac emlékeztet az egykoron volt sírhantokra…
Így temetődött el az utolsó imrei temető.