Teltházzal indult a Nyugdíjasok Akadémiája a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.
− Örülök annak, hogy ma jóval többen jöttek el, mint amikor a képviselő-testület közmeghallgatást tart – kezdte Ughy Attila köszöntő beszédét a Nyugdíjas Akadémia első előadásán. A polgármester félig tréfás szavai nem túloztak: a Polgármesteri Hivatal ülésterme szeptember 22-én szó szerint dugig telt a kerületből érkező hatvan felettiekkel.
A
Zsigmond Király Főiskola nagyon komoly hiányosságot fedezett fel néhány évvel ezelőtt: azt, hogy – ellentétben a nyugati gyakorlattal – Magyarországon még nem szokás az úgynevezett ötven pluszos generáció továbbképzésével foglalkozni. Mi úgy gondolunk az idősekre, mint a pihenést élvező, az unokákkal, a kertészkedéssel és a horgászással foglalkozó emberekre. Pedig – amint azt a nemzetközi tapasztalatok mutatják – az ötven fölöttiek nagyon is szívesen vesznek részt újabb képzésekben. Ezért indította el a
III. kerületben polgármesteri támogatással a Nyugdíjas Akadémia című előadássorozatot, amely azonnal döbbenetes sikert aratott.
Mint azt
Jászberényi József, a főiskola intézetvezetője és a szeptember 22-i alkalom előadója elmondta, azóta már Szentendrén is indult ilyen képzés, és most Ughy Attila szorgalmazására kezdődött el a XVIII. kerületben is.
Az idősödő világ – számok és tények című előadásában Jászberényi József azokról a kihívásokról beszélt, melyekről a nyugati világnak kell szembenéznie 2050-ig. A tények azt mutatják, hogy a mi társadalmunkban eddigre lényegesen megnő az idős emberek aránya a fiatalabb generációkhoz képest. Az átrendeződés számos kérdést vet fel, amelyekre már most keresik a kutatók választ.
A következő előadások többek között arról lesz szó, hogyan lehet az ember sikeres idős korban.
A Nyugdíjas Akadémia első félévi programja Október 6. Dr. Kovácsné Magyari Hajnalka (ELTE AND MA): Sikeres idősek (mi a titka a sikeres időskornak?);
Dr. Jászberényi József (KMI): Időskori diszkrimináció – ageizmus
Október 20. Dr. prof. Semsei Imre (Debreceni Egyetem): A harmadik kor - az időskor pszichológiai problémái
November 10. S. Szabó Péter (vallástörténész, a Vallástudományi Szemle főszerkesztője, ZSKF): Az időskor a nagy keleti kultúrákban
November 24. Dr. Veresné Bálint Márta (SE DTT): Táplálkozás idős korban