Rumi Rózsa művésztanár festményeiből nyílt kiállítás Ünnepi hangulat címmel november 26-án, a Kondor Béla Közösségi Ház emeleti galériájában.
Jó hangulatú Diótörésre invitálták a gyerekeket az advent jegyében a Kondor Béla Közösségi Házba december 2-án.
Reménységgel teli adventvárót rendeztek november utolsó napján a Gyöngyvirág Szociális Szolgálat Reménység Nappali Szolgálat Fogaras utcai épületében és udvarán.
Hetedik éve minden első adventi hétvégén megrendezi az Együtt Pestszentimréért Egyesület a gyertyagyújtó ünnepséget.
Hét általános iskola nyolc csapata vett részt az első világháború befejeződésének 100. évfordulója alkalmából rendezett történelmi versenyen.
Ars Poetica címmel nyílt tárlata Eifert János fotóművésznek a Kondor Béla Közösségi Ház galériájában. Klasszikustól a modernig, válogatás 50 év fotográfiáiból.
Négy fővárosi önkormányzat 80 millió forintból fejlesztette a Janh Ferenc Kórház sürgősségi osztályát.
Felújították a Bókay-kert mellett lévő műemlék épületet, a Herrich-Kiss villát. A létesítmény ezentúl a Tomory Lajos Múzeumnak ad otthont.
Már karácsonyfájuk is volt a rendezvény résztvevőinek, akik november 30-án ellátogattak a XVIII. kerületi fogyatékossággal élő fiatalok ismerkedési estjére a Rózsa Művelődési Házba.